Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az optimistáknál jóval kisebb a szívbetegségek kockázata

Az optimistáknál jóval kisebb a szívbetegségek kockázata Életmód

Bár önmagában a pozitív gondolkodás kevéssé befolyásolja az egészségi állapotot, egy friss tanulmány kardiológus szerzői szoros összefüggést találtak az optimizmus és a kardiovaszkuláris események, illetve az ezek nyomán bekövetkező elhalálozások között.

Hirdetés
Hirdetés

Az amerikai orvosszövetség hivatalos online folyóiratában, a JAMA Network Openben pénteken megjelent tanulmány 15 olyan korábbi vizsgálat eredményeit elemezte, amelyek összesen 230 ezer európai és amerikai, 2 és 40 év közötti páciens kórelőzményét és betegségtörténetét ismertették.

A kutatók azt találták, hogy a leginkább derűlátóknak 35 százalékkal kisebb esélyük volt arra, hogy valamilyen tragikus kimenetelű szív- és érrendszeri esemény következzen be, mint borúlátó társaiknak. Az idő előtti elhalálozás kockázata pedig 14 százalékkal volt kisebb az optimisták körében, mint akik pesszimistának vallották magukat. 

A tanulmány szerzői szerint bár kétségtelenül árnyalja a képet, hogy az elemzett tanulmányok más és más optimizmusdefiníció alapján vizsgálták a világlátás és betegségek kialakulása közötti összefüggéseket, annyi azért bizonyosnak látszik, hogy a derűlátó emberek életmódja, táplálkozása, problémamegoldó és stresszkezelő stratégiája kedvez a kardiovaszkuláris betegségek elkerülésének, illetve a betegségekkel történő megküzdésnek, így a gyógyulásnak is.

A kutatók szerint az attitűdbeli különbségek és az egészségi állapot összefüggéseinek mélyebb és kiterjedtebb kutatása további, a társadalmak egészségügyi hálózatának működését is segítő eredményekre vezethetne.

(qubit.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük