Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A világ népességének közel egyhetede dohányzik

A világ népességének közel egyhetede dohányzik Életmód

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentései szerint ma több mint egymilliárd ember dohányzik a világon, és ez a szám – a népességnövekedési előrejelzésekre figyelemmel – 2025-ben is hasonlóan alakul majd. Tehetünk-e valamit azért, hogy a dohányzással kapcsolatos ártalmakat csökkentsük?

Hirdetés
Hirdetés

Az egyértelmű, hogy a dohányzás káros az egészségre, egészségügyi következményei komoly aggodalomra adnak okot. Nem véletlenül, hiszen ahogy a fenti számokból is látszik, ez a probléma a világon és hazánkban is a társadalom jelentős részét érinti. Köztudott, hogy a cigarettázás ártalmas és számos betegség kialakulásáért felelős, kevesen tudják azonban, hogy miért.

A legtöbben a nikotint – ami valóban erős függőséget okozó anyag – tartják a betegségek kialakulásáért leginkább felelős összetevőnek, pedig a tudomány mai állása szerint elsődlegesen nem a cigarettában található nikotin, hanem az égés, és az égés során keletkező füst az, ami a dohányzással kapcsolatos megbetegedések fő okozója.

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy cigarettázáskor nem csak a dohányos saját szervezetét érik a füstben keletkezett káros anyagok, hanem a környezetükben lévőkét is.  

Egyértelműen kijelenthető, hogy a dohányzás ártalmainak teljes kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásától való tartózkodás biztosíthatja, ha az ember rá sem szokik a dohányzásra.

Ahogyan a dohányosok számáról szóló felmérés is mutatja, még mindig sokan vannak, akik az ismert egészségügyi rizikót vállalva vagy azt figyelmen kívül hagyva is rágyújtanak. Ebben az esetben, ha valaki a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni akarja a dohányzással kapcsolatos egészségügyi ártalmakat, a leszokásnál nincs jobb választás. Azt, aki elhatározza magát és le akar szokni, azt minden létező eszközzel támogatni kell ebben.A dohányosok egy része azonban minden figyelmeztetés ellenére sem hagyja abba a dohányzást és inkább vállalja a kockázatokat, esetleg megpróbálkozik más megoldásokkal.

Azok számára, akik valamilyen okból nem szoknak le, ma már léteznek olyan különféle füstmentes technológiák is, amik a felnőtt dohányosokat segíthetik abban, hogy a cigarettánál kevésbé káros alternatívát választhassanak, és így mérsékeljék a dohányzás következtében felmerülő egészségügyi kockázatokat.Ehhez nem árt tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy elsősorban az égés és az így keletkező cigarettafüst felelős a szervezetbe jutó káros anyagok nagy részéért.

A cigaretta füstje több ezer mérgező vegyületet, így arzént, formaldehidet, cianidot, ólmot, nikotint és szén-monoxidot tartalmaz, ezek közül több százról már bizonyították, hogy egyértelműen összefüggésbe hozhatók különféle betegségek kialakulásával.

Ezen kutatási eredményekre tekintettel az egyes alternatívák kifejlesztése során cél az égés és a füst csökkentése volt.

Ha ugyanis nincs égés és füst, nagyságrendekkel kevesebb káros és potenciálisan káros anyag szabadul fel, ráadásul még a füst sem bosszantja a dohányzó ember közvetlen közelében lévőket, mert gyakorlatilag nincs is.A különböző típusú füstmentes technológiák égés és füst nélkül működnek, így amellett, hogy kevesebb toxikus anyagot szabadíthatnak fel működésük során, nem csak maguk a használók, de a környezetükben tartózkodók is kevesebb mérgező anyagnak vannak kitéve, mint a cigarettafüst esetében.Az már most látszik, hogy további kutatásokra van szükség ezekkel a füstmentes technológiákkal kapcsolatban, és bár az eddigi kutatási eredmények optimizmusra adhatnak okot, még kérdéses, hogy használatuk hosszabb távon pontosan milyen egészségügyi hatásokkal jár.

Fontos tudni, hogy a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is nikotin juttatnak a szervezetbe, ami erős függőséget okozó anyag, továbbá a nikotin megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást.

A dohányzás ártalmainak teljes kiküszöbölését pedig továbbra is kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek – akár passzív – fogyasztásának teljes abbahagyása biztosíthatja.

(Origo)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 26., 11:51
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Na alljunk meg egy percre,mert itt ismet volna egy kerdesem. Mint dohanyos mar regen tudom,hogy nem a nikotin a legartalmasabb a cigarettaban,hanem a fustjeben keletkezo szen monoxid es a tobbi karos anyag ami az egessel keletkezik. Akkor megis mindenik dohanyipar,kivetel nelkul,miert a nikotint csokkentette le a cigarettaban es nem azon faradozott,hogy az egessel keletkezo karos anyagokat csokkentse ? Mert a mai rossz minosegu es luxusaron kinalt,szelektalatlan dohanybol keszult ,egyenesen szemetnek is nevezheto cigarettakban egyre tobb a szen monoxid,arzen,cianoid stb, mig a nikotin egyre kevesebb. Gyerekek,itt valojaban senki nem azon faradozik,hogy az emberiseg lemondjon a cigarettazasrol , hanem inkabb azon ,hogy a dohanyipar hogyan adja el a xart,luxus aron a dohanyzoknak. No de mi van azokkal az elelmiszerekkel,melyek sokkal karosabbak a cigarettanal ?! Peldaul az MDF porbol gyartott parizsival?! Vagy a kinabol tonnaszamra importalt,paradicsomot soha nem latott paradicsompasztaval ?! De mi van a kemiailag eloallitott mutojassal ,vagy a szep szelet husokkal,melyek disznot soha nem lattak csak a kemiai labort ahol eloallitottak oket?! Aztan mi van a hamisitott oroltborssal,kakaopotloval stb.?! A vegtelensegig lehetne sorolni ,hogy mi minden okoz rakot es hosszu tavu fogyasztas utan halalt,az elelmiszeriparban , de ezekkel megsem foglalkozik senki . Pedig dohanyozni nem muszaly,de enni igen !!!