Felhívás!

A szakaszos böjtölés több betegség tüneteit enyhítheti

A szakaszos böjtölés több betegség tüneteit enyhítheti Életmód

Az elhízás, a magas vércukorszint, vérnyomás vagy épp koleszterinszint esetén az orvos gyakran tanácsolja azt, hogy együnk kevesebbet és mozogjunk többet. Az új kutatások szerint azonban létezik egy ennél jóval egyszerűbb módszer is a betegségek enyhítésére: a szakaszos böjtölés. Az eredményeket a Cell Metabolism tudományos lapban publikálták.

Az időre helyezi a hangsúlyt

Egyre nagyobb teret hódít az úgynevezett időben korlátozott étkezés, ami nem azt mondja meg, hogy mit együnk és hogyan, hanem e helyett inkább az időre helyezi a hangsúlyt. Sejtbiológusok és kardiológusok egy most publikált tanulmányukban a táplálkozás ütemezésének egészségre gyakorolt hatásait tárták fel. Az egereken és gyümölcslegyeken végzett legfrissebb kutatások arra utalnak, hogy az állatok 10 órás napi ablakra való korlátozása megakadályozhatja vagy akár vissza is fordíthatja az anyagcsere-betegségeket.

Eredményeik alapján vetődött fel, hogy az időben korlátozott táplálkozás ötletét teszteljék túlsúlyos embereknél is. Arra voltak kíváncsiak, hogy a más néven szakaszos böjtölés hogyan segíthet azon betegek millióin, akik a cukorbetegség korai tüneteitől, magas vérnyomástól vagy megemelkedett koleszterinszinttől szenvednek.

Az orvosilag előírt fogyókúra esetén sokszor nem könnyű feladat kiszámolni a kalóriát, vagy kitalálni, hogy mennyi zsírt, szénhidrátot és fehérjét fogyaszthatunk el étkezésenként.

Erre mutat módszert ez a viszonylag új megközelítésben alkalmazott stratégia.

A kutatók az alaptudomány valamint a klinikai tudományos laboratóriumok közötti egyedülálló együttműködésben azt vizsgálták meg, hogy az étkezés 10 órás időtartamra történő korlátozása javítja-e a világszerte rendkívül gyakori metabolikus, más néven inzulin rezisztencia szindrómás betegek egészségét.

Tíz órás étkezési ablakot vezettek be

A kísérletbe olyan pácienseket vontak be, akiknél az anyagcsere-betegségek öt kritériumából legalább három teljesült: ezek az elhízás, a magas vércukorszint, a magas vérnyomás, a magas (LDL) koleszterinszint és az alacsony, azaz jó (HDL) koleszterinszint. A résztvevőknél a laboratóriumban kifejlesztett myCircadianClock nevű kutatási alkalmazást használták, amelynek segítségével a csuklón hordott órán ellenőrizhető az aktivitás és az alvási mennyiség, de a glükózszint is.

A legtöbb önkéntes korábban már megkísérelte a szokásos életmód változtatást, tehát csökkentette a kalóriabevitelt és emelte a fizikai aktivitás szintjét. A tesztek során most csupán egy dologra kellett koncentrálniuk: arra, hogy az étkezési ablak legyen 10 órás.

Hogy ez mit jelent? A dietetikusok szerint a tipikus étkezési ablak 12-14 órás, ami reggel 8-tól este 8-10-ig tart. A kutatások azonban bebizonyították, hogy a nagy étkezési ablak összefügg a tárolt zsír mennyiségével és olyan egészségügyi problémákkal, mint például cukor- és májbetegségek. Ebből tehát arra lehet következtetni, hogy megéri reggel egy kicsit tovább koplalnunk. A betegek csaknem kétharmada nyugodt éjszakai alvásról és lefekvéskor kevesebb éhségről is beszámolt.

A kutatók ugyanakkor hozzátették, hogy az evés időablakának csökkentése számos „véletlen” előnnyel is együttjárt, ezért szigorúbb kontroll-kísérletek és több helyszíni vizsgálat szükséges a következő lépésekhez. Remélik, hogy az időkorlátozott étkezés egyszerű, de hatékony módszer lehet az anyagcsere-betegségben szenvedő emberek kezelésére és egy hatásos fogyókúra eszközeként.

(Origo)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.