Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A legszebb kert Kézdin

A legszebb kert Kézdin Életmód

Van-e megnyugtatóbb annál, mint mikor a saját kertünkben teszünk-veszünk? Nem kell utazni, nem kell kiöltözni, és hihetetlen elégtételt ad a saját magunk által megtermelt zöldségek fogyasztása, a virágok illatának beszippantása. Így van ezzel a kézdivásárhelyi Kovács Juliánna is, aki újabb kitüntetésekben részesült a Magyarország Legszebb Konyhakertjei országos program 2020-as évi helyi versenyében. A szakmai zsűri döntése értelmében első helyet nyert vegyes kategóriában, a virágos kertjéért pedig különdíjat kapott.

A tavaly októberre tervezett ünnepélyes díjkiosztó a pandémia miatt elmaradt, a hamarosan 73. életévét betöltő kertművelő nemrég kapta meg az okleveleket Jancsó Szilvia kertészmérnöktől, a Székelyföldi Bio Egyesület képviselőjétől. Kovács Juliánna nem először részesült a megtiszteltetésben, 2017-ben második, 2018-ban pedig első helyezett lett ugyanebben a versenyben, 2019-ben pedig különdíjat kapott.

Hirdetés
Hirdetés

„Meglátásom szerint a sokszínűséget díjazták, tavalyelőtt 128 féle dolgot termesztettem a falásnyi kertben. Ez mind a saját kezem munkája, amíg élt a férjem, együtt alakítgattuk, eredetileg egy kis veteményest képzeltünk el, nyári használatra, hogy ne kelljen minden apróságért a piacra szaladni, majd telepítettünk mindent: fűszernövényeket, mentát, cickafarkat, feketeribizli-bokrokat. Miután egyedül maradtam, próbáltam továbbvinni ezt, segítséggel ugyan, de sikerült. Már nem tudok olyan kemény munkát végezni, mint az ásás, de azért szívesen kifárasztom magam” – meséli Kovács Juliánna, hozzátéve, mindent megtermel, amire egy háztartásban szükség van.

A virágoskertet is meg kell említeni, amely folyamatosan tele van az évszaknak megfelelő szebbnél szebb növényekkel. Tavasszal a hóvirág indítja a sort, majd következik a korai holland tulipán, a cirmos tulipán, a különféle nárciszok, jácint, gyöngyvirág, többféle rózsa, dália, kardos, krizantém vagy épp a hagyományos őszi rózsa. Nemcsak a vágott virágot szereti, cserepes növényeket is tart, kedvence a mifelénk Kati virágnak nevezett muskátli, amit a pincében szokott teleltetni, és amellyel a filagóriát díszíti.

„Az időjárás nem könnyíti meg a munkát, de a titka, hogy folyamatosan kell csinálni, és szeretni kell, de ez mindenre érvényes, ha nem szeretettel, odaadással csinálod, az olyan is lesz. Én azért vállalom, mert szeretem a szépet, nagyon szeretem a virágokat. Erdővidéken születtem, Bodoson, a szüleim is mindent megtermeltek, ott tanultam meg szeretni a kertészkedést. Nem porzok, nem permetezek, egy kis petrezselyemzöld, csombor, kapor, zeller a szomszédoknak is jut, szaladnak be érte, én pedig boldogan adom” – részletezi.

Családja félti őt a fizikai munkától, a fáradozástól, de mint mondja, amíg ereje engedi, nem szeretné abbahagyni.

„Szomorúan tapasztalom, hogy mostanra kényelmesebb lett a nagy üzletláncok kínálatából megvenni a zöldséget, mint megtermelni, már, ha van, ahol. Megértem, hogy könnyebb előre fagyasztott formában beszerezni a levesbe valót, ilyen ez a felgyorsult a világ, a mai ember számára fontos, hogy mindennel egy-kettőre legyen kész, az sokkal egyszerűbb, mint gyomlálgatni, kiásni, tisztogatni, de mindig szoktam mondogatni, az úgysem olyan. Van egy kis csobogó a kertben, amit bárki házilag meg tud csinálni, nagyon megnyugtató, amikor ott gyomlálgatok, mindenkinek csak ajánlani tudom” – teszi hozzá Juliánna.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások