A karácsony kialakulásának története

A karácsony kialakulásának története Életmód

A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus megszületésének napja, aminek évezredekre nyúlik vissza a hagyománya. Az ókeresztény egyházi vezetők beolvasztották Jézus születésének ünnepét a pogány, nem keresztény tradíciókba, a téli napforduló ünnepébe. Ettől kezdve a karácsonyi tradíciók jelentősen megváltoztak az idők folyamán, és így alakult ki az ünnep jelenlegi formája, kicsit több mint száz éve.

Pogány ünnepeket akartak  megtölteni keresztény tanokkal

A karácsonyi ünnep nem közvetlenül a pogányoktól származik, de nem is tekinthetjük modern jelenségnek. A Kr.u. 1. század közepétől, amikor Krisztus követői elkezdték terjeszteni a keresztény tanokat a Római Birodalomban, különböző vallásos hitű emberekkel találkoztak. Az ókeresztény misszionáriusok ezeket pogányoknak nevezték.

A korai európai kereszténység alapvetően városi jelenség volt, míg vidéken a pogányság hosszabb ideig kitartott. Az ókeresztények egyrészt át akarták alakítani a pogányok gondolkodásmódját és hitét, másrészt viszont elbűvölték őket a tradícióik. Bár alapvetően rossznak és károsnak tartották az ősi római vallást, illetve a különböző pogány misztériumokat, de úgy vélték, hogy érdemes megtartani az ünnepeiket, és megtölteni ezeket a keresztény vallási tanokkal, illetve hagyományokkal. Erre vezethető vissza, hogy néhány pogány eredetű tradíció beépült a keresztény egyházba is.

A téli napforduló minden korban különös eseménynek számított

A karácsonyfa állításának szokása a 17. században német földön alakult ki, de eredetét tekintve ez a szokás is a pogányoktól származik, akik lombot, vittek a házukba dekorációnak a téli napforduló idején. Ráadásul a téli napfordulót nem csak a rómaiak, hanem más népek is megünnepelték, így például a germán törzsek, akik fenyővel díszítették fel házaikat, és máglyákat gyújtottak  ekkor

A Mikulás – az angliai Karácsony Atya és más európai változatai – nem csupán a 4. századi mürai püspök, Szent Miklós kultuszának megtestesülése, hanem magában olvasztja a régi pogány ideákat a téli napforduló idején az égen utazó szellemekről.

A téli napforduló ünnepe  a mezőgazdasági alapú társadalmakban alakult ki, ekkor ugyanis már megvolt az éves betakarítás, és a tél beköszöntével nem volt más tennivaló a mezőkön. A földműveseknek ekkor  akadt idejük a vallási élettel is foglalkozni, illetve vidám ünnepeket tartani.

Az év legrövidebb napján nagy lakomákat rendeztek, kidekorálták a házaikat, hogy ne zuhanjanak depresszióba a sötét, hideg, és ínséges időkben. A téli napforduló környéke még ma is különleges időszaknak számít. Sokan vannak, akik a korán beálló sötétségtől és a tartósan hideg borongós időtől búskomor állapotba esnek.

Hogyan vált Sol Invictus ünnepe Jézus születésnapjává?

A kereszténység terjedése ellenére még hosszú évszázadokon a téli napforduló ünnepe fennmaradt, és nem vált karácsonnyá. Az újszövetségi Szentírásban nincs konkrét utalás arra, hogy  mikor született meg Jézus, ami a korai keresztények számára nem is jelentett problémát, mert ekkoriban a feltámadás, nem pedig Jézus megszületése számított a legfontosabb hitbéli eseménynek.

Mivel a Bibliában nem szerepelt olyan utalás, hogy meg kell ünnepelni a megváltó megszületését, és ahogy utaltunk rá, az evangéliumok sem említik meg Jézus születésének pontos dátumát, egészen a 4. századig az ókeresztény közösségek ezt nem is ünnepelték meg. Csak a 4. században a keresztény egyház római vezetőinek kezdeményezésére alakult ki a karácsony, mint Jézus születésnapjának ünnepe.

A római hitvilágban a pogány napistenség megszületését a téli napforduló idejére tették, ami a régi naptár szerint december 25-re esett. A Római Birodalom napistenének (Sol Invictus, azaz a Legyőzhetetlen Nap), a katonák patrónusának születésnapja december 25-én volt. Aurelianus császár (270-275) elrendelte, hogy az egész birodalom területén tartsanak ünnepeket Sol istenség tiszteletére.

A keresztény egyház később azzal a magyarázattal olvasztotta be a pogány ünnepbe a karácsonyt, hogy Jézusnak, mint az örök Napnak, az isteni fényforrásnak a születésnapja ez. Az ünnepet tradicionálisan december 24-ről 25-re virradóan napkeltekor tartották meg, ami még a 4. században is szokás volt.

A 313-ban Constantinus és Licinius császárok által kihirdetett milánói ediktum után bevett vallássá lett kereszténység vezetői, a püspökök belátták, hogy ezt a rendkívül erős hagyományokon alapuló ünnepet nem lehet csak úgy egyszerűen eltörölni, ezért elrendelték, hogy meg kell tölteni keresztény tartalommal. Ezért lett december 25. Jézus születésnapja.

Bizonyosnak látszik, hogy nem december 25-én született a Megváltó

Mind a mai napig nem tudni biztosan, hogy  mikor született Jézus. Egy egyházi eredetű számítási hiba miatt, Jézus megszületését legalább 4 évvel későbbre tették, mint amikor az valójában megtörtént. Ma már biztosan tudjuk, hogy Jézus születése nem később, mint Kr. e. 4. körül történt, sőt talán még egy kicsit korábban, és az is bizonyosnak látszik, hogy nem december 25-én.

Mivel a Biblia sehol sem írja le ezt a dátumot, kevés a nyom. A Megváltó megszületésének időpontjára vonatkozó egyik utalás Lukács evangélistától származik (Lukács 2:8). Lukács evangéliuma szerint Jézus megszületésekor a pásztorok kint voltak a mezőn, a nyájat őrizve.

A kutatók ezért ezt az időpontot tavaszra tették, arra az időszakra, amikor a bárányok is megszületnek, tehát Jézus valószínűleg tavasszal jött a világra. Azt is tudjuk, hogy Heródes uralkodása alatt született, és ekkor egy ritka jelenség tűnt fel az égen. Heródes pedig a történeti források szerint i.e. 4. tavaszán, április 11.-én, a zsidó húsvét előtt halt meg.

A ritka és különleges égi jelenség valószínűleg a Jupiter és a Szaturnusz együttállása lehetett. Mindezek alapján a tudósok úgy vélik, hogy Jézus i.e. 7. vagy 8. tavaszán jött a világra.

A karácsonyi ajándékozás szokása is az ókori Rómába nyúlik vissza

Az ókori Rómában Újév napján, január 1-én ajándékokat (strena) küldözgettek egymásnak, süteményt, aranyfüsttel bevont gyümölcsöt, és szerencsét hozó gallyakat. Később ezt értékes ajándékok, főleg pénz váltotta fel, mert így akarták biztosítani a sikeres évkezdetet.

A korai középkorban az újév és a karácsony még egy időre esett, ezért összefolyt az újévi és a karácsonyi ajándékozás szokása. Ilyenkor az előkelőek megajándékozták alárendeltjeiket, például a magyar királyok is az udvar népét.

Az újkorban ajándék volt a feldíszített faág és a karácsonyfa is. A 17. századi protestantizmus tette családi ünneppé a karácsonyt, és ettől kezdve főleg a szülők ajándékozták meg a gyermekeiket.

A 16. században német területen jelent meg először az ajándékadó Szent Miklós, – napjaink Mikulásának elődje-, és ugyancsak a német karácsonyi ünnepi hagyományban bukkant fel először a gyermekeket megajándékozó Jézuska személye is.

Elzászban állíthatták fel az első karácsonyfát

Az ókorban gyökerező karácsonyfa állítás szokása Európában főleg német területen terjedt el az újkor kezdetétől. Akkoriban még nem annyira kötött időponthoz kapcsolódott a karácsonyfa állítása. Egyrészt az ünnepekre feldíszítették az épületek belsejét zöld ágakkal, másrészt különböző alkalmakra is készítettek ajándékot hordozó fákat.

A karácsonyfa állítás szokását először Elzászban jegyezték fel a 17. század elején. Ettől kezdve családi szokásként terjedt el, főleg német területen, majd a 18. századtól általános keresztény szimbólummá vált a karácsonyfa, és a 19. században világszerte elterjedt.

A karácsonyfa állítás az európai kultúrkörhöz tartozó területeken ma is általánosan elterjedt szokásnak számít. Magyarországon és Európa keletebbre fekvő országaiban a 19. század első felében az arisztokrácia, majd a polgárok között jelent meg a karácsonyfa állításának szokása, a század második felében pedig a falusi iparosok és módosabb paraszti rétegnél is bevett szokássá vált.

Aki az éjféli misén feláll a székre, felismeri a boszorkányokat

A karácsonyt a Kr.u. 4. században tették meg hivatalosan is keresztény ünnepnek, amit Niceai János püspök szerint Rómában I. Gyula pápa (K.ru. 337-352) pontifikátusa alatt kezdtek először megünnepelni, és innen terjedt tovább.

A keleti egyház 376 körül kezdte átvenni a karácsonyi ünnep szokását. A feljegyzések szerint Chrysostomus, azaz Aranyszájú Szent János, konstantinápolyi pátriárka először 386. december 25-én, Anthiókiában celebrált karácsonyi misét. A római állam az 5. század elején ismerte el december 25-ét Jézus születésének hivatalos ünnepeként.

Ezen a napon a Nyugatrómai Birodalom császára Honorius (384-423) – az ő udvarában nevelkedett Attila,mint fejedelmi túsz- és a Keletrómai Birodalom császára Arcadius (377-308) betiltotta a sok évszázad óta hagyománynak tekinthető, és a téli napforduló idején megrendezett cirkuszi játékokat.

A liturgiában kialakult az adventi időszak, a karácsony előkészületi ideje, valamint a karácsony vigíliája is: december 24-én böjti napot tartottak, és a harangszó után vacsoráztak. A későbbiekben az egyház egyszeri étkezést engedélyezett, ekkor bevezették a böjti ebédet.

December 24-én nem végeztek mezei munkát, az asszonyok takarítottak, sütöttek, főztek, a férfiak felseperték az udvart, kitisztították az istállót, bekészítették a tüzelőt, a marháknak pedig a takarmányt. A karácsonyi asztalra ostya, fokhagyma, alma, dió, és mákos tészta került.

A karácsonyhoz, az éjféli miséhez hiedelmek, babonák is kapcsolódnak, az egyik szerint aki például az éjféli misén Luca székre áll, felismeri a boszorkányt, és az a lány, aki harangszókor a kútba tekint, meglátja a jövendőbelijét.

(Origo)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.