Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A bölcsességfogról röviden

A bölcsességfogról röviden Életmód

A bölcsességfog az a fogunk, ami a legtöbb kellemetlenséget okozza életünksorán. Több éven keresztül jön ki, számos lehetőség van, ami miatt nem jól jön ki, zavarja a többit és még sorolhatnánk. Most röviden áttekintjük a legfontosabbakat a bölcsességfogról.

Hirdetés
Hirdetés

A bölcsességfog szerepe

A bölcsességfog leginkább egy evolúciós csökevénynek tekinthető. Az idők folyamán már régen el kellett volna tűnnie, hiszen már semmi nem indokolja a jelenlétét. Akkoriban volt fontos szerepe, amikor még a nyers húst kellett tépni, rágni, így igenis szükség volt egy ilyen nagy és erős fogra. Igen ám, de ez a tűz megjelenésével véget ért, hiszen táplálékaink puhábbak lettek, és az állkapcsunk is kisebb lett.

Hogy szükség van-e a bölcsességfogra, azt az dönti el, hogy az egészséges és jól funkcionál-e, vagy éppen ellenkezőleg, csak a gond van vele, és jobb nélküle az élet. Amennyiben egészséges, akkor mindenképp vigyázzunk rá, mert egy jól terhelhető és erős fog. 

Problémák az előretörésükkel kapcsolatban

Mivel egyre kevesebb hely jut neki az állkapcsunkban, ezért előfordulhat, hogy problémát okoz. Ez lehet azzal kapcsolatos, hogy nem tud rendesen kijönni, így akár a többi fogban is kárt tehet. A másik variáció, hogy mivel az állkapocs legvégén helyezkedik el, így nehezebb tisztítani, azaz könnyebben megtelepednek a kórokozók, amik könnyen kárt tehetnek a fogakban. 

Ha az előtörése fájdalmat okoz, akkor a szakorvos dönti el, hogy szükség van-e beavatkozásra. Ugyanez az eset áll fenn akkor is, ha nincs elegendő helye kinőni, és ezáltal fekve helyezkedik el. Ilyenkor fontos mérlegelni, hogy minél előbb el kell-e távolítani. Amennyiben tüneteket okoz, akkor javasolt a fogorvos mielőbbi felkeresése, aki eldönti, hogy mi a további teendő. 

Tisztítását tekintve a bölcsességfog csak annyiban igényel speciálisabb törődést, hogy nagyon kell figyelni, hogy az oldala és a hátsó része is tiszta legyen. Mivel ilyen szerencsétlen az elhelyezkedése, így könnyebben maradnak ott ételmaradékok, így könnyebben tönkre megy. 

Szakorvos dönthet az eltávolításáról

Szükség esetén foghúzásként vagy sebészi beavatkozással történik az eltávolítása. Hogy ezek közül mikor melyik az alkalmazandó, azt a szakorvosnak kell eldöntenie. 

A foghúzástól sem kell félni, mivel a mai érzéstelenítők mellett nem igazán van mód arra, hogy fájjon. Inkább az érzéstelenítő beadása okozhat kellemetlenséget és az utána következő zsibbadás és a minimálisan jelentkező fájdalom. 

Van néhány fontos dolog, amit mindenképp be kell tartani a foghúzás után:

  • tilos szívogatni és irritációnak kitenni a sérült felületet
  • kerülendőek a tejtermékek, kávé és a dohányzás néhány napig
  • a nehéz fizikai munkát is néhány napig mellőzni kell
  • fogmosáskor óvatosan kell tisztítani a környékét
  • fájdalom esetén fájdalomcsillapító, az arc duzzadása esetén pedig jeges borogatás javasolt.

Szerencsére egy bölcsességfog kihúzása sem veszélyesebb, mint bármely más fogé, de azért számítani kell arra, hogy egy darabig érzékeny lesz az állkapocs és az ínynek az érintett területe. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük