Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

32 ezer Big Macet evett életében egy amerikai férfi

32 ezer Big Macet evett életében egy amerikai férfi Életmód

Egy wisconsini férfi tartja a Big Mac evés Guiness Világrekordját: 1972 óta összesen 32 340 hamburgert fogyasztott el – írja a Business Insider. A Fond du Lac városkában lakó Donald Gorske szerint minden akkor kezdődött, mikor a 70-es évek elején megkapta az első autóját.

Hirdetés
Hirdetés

„A McDonalds-hoz hajtottam, megrendeltem három Big Macet, aztán megettem őket a kocsiban. Már akkor azt mondtam, hogy jó eséllyel ezt fogom enni az életem hátra lévő részében” – nyilatkozta a férfi a Guiness Világrekord egyik videójában.

Az elmúlt közel ötven évben Gorske minden megvásárolt Big Mac után megtartotta a blokkot, amit dobozokban gyűjt, sőt még a naptárban is feljegyzi, hogy mikor hányat evett. A férfi szerint egy időben napi kilenc is lecsúszott neki, de mostanra ez a mennyiség visszaszorult napi kettőre. A Big Mac szendvicsek megszállottja a rendszeres fogyasztott gyorskaja ellenére is jó formában van, ami elmondása szerint főleg annak köszönhető, hogy sosem kér semmilyen köretet a hamburgerek mellé, és minden nap tesz egy jókora, közel 10 kilométeres sétát.

(24.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások