Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közel háromszázan a főtéren

Közel háromszázan a főtéren Cseperedő

Szülők, nagyszülők, barátok és ismerősök jelenlétében közel háromszáz cserkész tett esküt vagy erősítette meg korábbi fogadalmát vasárnap Kézdivásárhelyen. A 12 órai ünnepi szentmisét követően a Boldog Özséb templom előtt megáldották azt az emlékkeresztet, amelyet a templom felszentelésének 30., a Boldog Özséb plébánia alapításának 20., illetve a cserkészcsapat fennállásának 25. évfordulója alkalmából állítottak.
Szűknek bizonyult a Gábor Áron-szobor körüli tér, ahol rég nem látott számban jelentek meg cserkészek az ünnepélyes eseményre. Az ünnepi program délelőtt kezdődött a téren, ahol sor került a kiscserkészek ígérettételére, a cserkészek fogadalomtételére, valamint Háromszék körzet cserkészeinek fogadalomújítására. A rajok a környező udvarterekből dalolva érkeztek a Tanulók Klubja fúvószenekara közreműködésével zajló esemény színhelyére. A ceremóniát dr. Kerekes László, a Boldog Özséb templom plébánosa, a kézdivásárhelyi 34-es számú Gábor Áron Cserkészcsapat vezetője, valamint Bíró Zsuzsanna csapatparancsnok-helyettes vezényelte le, de jelen volt a megyei és az országos cserkészvezetőség is, így Bálint Lajos Lóránt, a Romániai Magyar Cserkészszövetség vezetője és Székely István, a Háromszék körzet cserkészvezetője is.
Elöljáróban a rajvezetők jelentést tettek, majd a cserkészinduló hangzott el, a közös ima után az országos vezető szólt a jelenlevőkhöz. „Mély élmény itt állni egy olyan csapat előtt, amely népességében sokszor egy országos rendezvény jelenlévőihez is felér. Örülök, hogy évről-évre pünkösd napján tesztek fogadalmat, hiszen tudjuk, hogy a Szentlélek eljövetelének az ünnepe ez, megvilágosította az apostolokat, és bátrakat csinált a gyávákból. Örülök, hogy ti is megkapjátok a Szentléleknek az áldását, és ezzel felvértezve tudtok elindulni cserkészéletetekbe, vagy tovább tudjátok járni ezt az utat” – mondotta az országos parancsnok, aki egyben örömét fejezte ki a kiscserkészek gyarapodó számát illetően, és azt kívánta, hogy az az életút, amit elkezdtek, elkísérje egész életük során, még akkor is, amikor már nem viselnek nyakkendőt. „Legyetek büszkék, és vállaljátok a jó munkát” – fejezte be beszédét.
Ezt követően a kiscserkész jelöltek – a Méhecske, Orgona, Ge­párd, Pitypang, Hóvirág és Oroszlán őrsök tagjai – mondták el az esküjüket, majd a roverek és az idősebb cserkészek álltak ki első és második próbára, illetve erősítették meg fogadalmukat. A nem mindennapi eseményen Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Gelence, Bereck, Zabola, Szentlélek és Brassó 287 cserkésze vett részt, akik megfogadták, hogy a cserkészet megalapítója, Robert Baden-Powell, Bi-Pi által megalkotott törvények szerint élik életüket. A céhes városban egyébként nagy múltra tekint vissza a cserkészet, hiszen 1992-es újraalapítása előtt már 1923-ban létezett az Arany Sas csapat.
A főtéri ünnepség után a jelenlevők a fúvószenekar vezetésével a Boldog Özséb-templomba vonultak, ahol szentmisén vettek részt. Ezt követően a templom előtt megáldották a cserkészjelvénnyel ellátott emlékkeresztet, amelyet a templom felszentelésének 30. és a Boldog Özséb-plébánia alapításának 20., illetve a cserkészcsapat 25. évfordulójának tiszteletére állított a csapat és a plébánia. Délután a Molnár Józsiás parkban folytatódott a tevékenység, ahol lelki élménysátor, méta, ládamászás, kincskeresés, és más érdekes programok várták a cserkészeket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük