Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés
A legegyenlőbbek

A legegyenlőbbek

Azt nem kell különösen bizonygatni, hogy Romániában a nyugdíjak osztogatása – mert ezt nem adják, amint állítják a tűz körül ülők, sem a ledolgozott, sem pedig a biztosított évek után – elég szépen aránytalanná tette az idősek öregkori járadékának rendszerét. Még meg sem száradt a tinta a nyugdíjtörvény alján, az ügyészek, törvényszéki bírák máris előjogokat követeltek. Maguknak új jogszabályt hoztak létre – később ezt a parlament is elfogadta –, amely szerint külön pénztárból számukra az utolsó javadalmazás nyolcvan százalékát (beleértve a pluszjuttatásokat is) fizetik ki nyugdíjnak.

Eljött a cselekvés ideje

Eljött a cselekvés ideje

Teodor Meleşcanu román külügyminiszter szerint törvénytelen eldönteni egy ország feldarabolását, anélkül hogy tárgyalnának az illető ország kormányával, az egyedüli olyan szervezettel, amely megtestesíti az állam szerkezetét. Álláspontjuk pedig olyan elveken nyugszik, amelyeket érvényesíteniük kell, ha tiszteletben akarjuk tartani a nemzetközi jogot – tette hozzá szombaton, a NATO Bukarestben megtartott 63. parlamenti közgyűlésének egyik bizottsági ülésén elhangzott előadásában.

Hirdetés
Hirdetés
Tiltsák be a Real Madridot!

Tiltsák be a Real Madridot!

Egyik szemem sírt, a másik könnyezett nemrég a protévés Bajnokok Ligája meccsen, mégpedig a Borussia Dortmundért. Olyan szép sárga-fekete mezben, mintha milanói divattervezők ókumlálták volna ki, olyan pacsirtatorkú szurkológárda, hátuk mögött az EU-motorja német gazdaság és sok millió reménykedő tévénéző hogy hátha végre, végre, és akkor jön a Real és ájncvájdráj elpáholja őket, most örvendjenek, ha az Európa Ligába potyognak ki és nem még lennebre, a FC Voluntari szintjére, vagyis a semmibe.

Porszem és várfal

Porszem és várfal

Kapom a provokatív meg a tehetetlenségből csodálkoztatásba csapó kérdéseket egy kávé, egy pohár bor mellett. Az, hogy nekem válaszolnom kell, valószínű a hivatásomból eredeztethető. Az író nem híreszteli magáról, hogy mindent tud, legalábbis az, aki komolyan veszi hivatását és a maga meglévő tudását. De valami válaszfélét csak adni kell az embereknek, nem is beszélve a magyarázatról. Mi miért történhet meg, és szükségszerűen úgy történhet-e, ahogy látjuk a történelemben?

Hirdetés
Hirdetés
Klemm (vész)harangjai

Klemm (vész)harangjai

Alighogy meginog a korrupcióellenes ügyészség főügyésze, Codruţa Kövesi alatt a bársonyszék, Románia elnöke, Klaus Johannis mindjárt elkezd a jogállamról és az igazságosságról papolni (egy szót sem ejt a demokráciáról, meg az alkotmányosságról vagy a kisebbségi jogokról), és kezdi félteni az üdvöskéjét. Még el sem hangzanak az elnöki szavak, kiugrik a barlangjából Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, és elkezdi kongatni a vészharangot, hogy Kövesi nélkül megtorpan a korrupció elleni harc.

Pörzse és a székelyek

Pörzse és a székelyek

A kormányoldal médiája érthető módon minden alkalmat kihasznál, hogy kidomborítsa azt az egyébként aligha tagadható változást, ami a Jobbik politikájában 2016 ősze óta bekövetkezett. Erre a párt hivatalos politikája mellett kiváló alkalmat szolgáltatnak az olyan megnyilvánulások, mint például Vona Gábor keresztfiának, Szotyori Lázár Zoltánnak a kijelentése, miszerint az erdélyi magyarság egy elhülyülésre fokozottan hajlamos társadalmi massza, melynek tagjait úgy vette meg a Fidesz a kettős állampolgársággal, mint ahogy a fehér emberek üveggyöngyökért az indiánokat.

A jogtalan tulajdonos

A jogtalan tulajdonos

A visszaszolgáltatás után kaptam 1 hektár erdőt, ami benne volt abban a 140 hektárban, ahol 140 személynek volt ki mérve a fejenként 1-1 hektárnyi. Később, amikor szó volt arról, hogy külön kellene, méretnem az 1 hektár erdőt, meglepetés ért, ugyanis a barátosi polgármesteri hivatalnál kiderült, hogy egy másik személy: nagyanyám testvérének a lánya is azzal az 1 hektárral rendelkezik, ami az enyém. Magyarán, hamis papírokkal ráült az én erdőmre.

Örömpoharazgatás

Örömpoharazgatás

Talán helyénvalóbb lenne, ha A szó hatalma címet adnám e kis jegyzetnek. Hányszor és hányszor hivatkozunk az adott szóra, az ígéretre, a közmondásra, mely szerint Az ígéret szép szó, s ha megtartják, úgy jó. Mostanában azért egyre kevesebbet hallani a szavak ilyetén erejéről, inkább azok hiteltelenségéről, elterelő szándékáról szólnak a hírek, lehetnek nagy fogadkozások, akár jelentéktelenebb kijelentések.

Megfélemlítés vagy hadgyakorlat?

Megfélemlítés vagy hadgyakorlat?

A török államfő nemrég kijelentette, hogy országa hadereje nem céltalanul kezdett hadgyakorlatot a kurdok által lakott Észak-Irakkal határos délkelet-törökországi tartományban. A közérthetőség kedvéért pedig azt is hozzátette, hogy amennyiben az iraki kurdok szeptember 24-én megtartják a népszavazást, és netán az általuk lakott terület függetlensége mellett döntenek (ami meg is történt), akkor „egyik éjszaka egyszer csak beállíthatunk,” vagyis lerohanhatják őket.

Gabalyodásban

Gabalyodásban

A futball történetében nem volt még egy olyan Európa-bajnokság (vagy világbajnokság), ahol a házigazdának eleve nem garantált egy részvételi hely a döntő tornán. A 2020-as Eb márpedig ilyen. Azt beszélik, hogy először s utoljára. Kulisszahírekből ítélve, az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) máris szánják-bánják, amit a 2020-as Eb-re „összekutyultak”, ám azt remélik, valahogy kibírják, valahogy eltelik, aztán … soha többé!

650 év

650 év

Igen, ennyi esztendővel ezelőtt, 1367 szeptemberében alapította Nagy Lajos király a pécsi egyetemet, azzal a céllal, hogy a magyar fiatalok ne menjenek külföldi egyetemekre. Persze, a mai iskolaalapítási kötélhúzásokkal ellentétben nem sokat tébláboltak az egyetemalapítók, a szentszéki eljárás nem húzódott sokáig, szeptember elsején született a pápai engedély. V. Orbán rendelete előírta, hogy elsősorban egyházjogot és latin nyelvet tanítsanak, így indult be biztosan a bölcseleti és a jogi kar.