Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kiskorúak halállistán

Kiskorúak halállistán

A történelmet mindig a győztesek írják ugyan, de az ilyen könyvek kellenek ahhoz, hogy az igazságot is megismerjék az utódok – fejtette ki Kopacz Attila, a második világháború hátországában végbemenő atrocitásokat tárgyaló legújabb dokumentumkötet bemutatóján. Szén Lenke visszaemlékezéseit arról, hogyan hurcolták őket Dél-Erdélyből a besszarábiai frontra gyermektúszként B. Kovács András írta és szerkesztette könyvbe, Kovács István lelkész pedig a tanúságtevő fiaként beszélt a könyv megszületésének körülményeiről tegnap, az istentisztelet után, az unitárius templom tanácstermében.

Péter Albert az 50. évfordulóra készül

Péter Albert az 50. évfordulóra készül

„A pénzre soha nem mentem, azt csináltam, amit szerettem, amit akartam. Ma is gyerekek között érzem magam a legjobban. Megtaláltam velük a hangot akkor is, amikor oroszt tanítottam, és sokan követtek a pályán” – Péter Albert nyugdíjas tanárnak sok elégtételt sugárzó szavai ezek, 85 évesen is vállán hordja a Székely Mikó Kollégium kilencéletű, mindig megifjodó Népi Együttesének gondját. Jókedvűen zajlanak a próbák ma is, a véndiákok erővel is időt szakítanak rá, és készülnek a néptánccsoport fennállásának 50. évfordulójára, amelyet őszre terveztek. Ez alkalomból beszélgettünk az alapító és örökös mentor–menedzser–koreográfussal, mindenki Berci bácsijával.