Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Amikor a sebész unokánk is lehetne

Amikor a sebész unokánk is lehetne

Ha sebészhez kerülünk, betegként számos, például személyével, szakértelmével, előző műtéteivel kapcsolatos kérdés foglalkoztat, és néha kora is „kielemzésre” kerül. A fiatal orvosokkal szembeni előítéletekről. Szakmájáról, illetve a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház általános sebészeti osztályán kínálkozó lehetőségekről faggattuk a 33 éves dr. György-Szakács Csaba sebészorvost.

Népszerűsége feltörekvőben

Népszerűsége feltörekvőben

Bölön, bár Háromszék viszonylatában sem tartozik a borvíz-nagyhatalomnak számító települések közé, meglehetősen jól tudott gazdálkodni a Borvizek útja program keretében három éve létesített fürdőközponttal. A község vezetői arról számoltak be, hogy a fürdőt egyre többen keresik fel, ezen túlmenően pedig nem elégedtek meg azzal az állapottal, ahogy átvették a központot: újabb és újabb vendégcsalogató ötleteket is kiviteleznek.

Több mint 4000 kilométer 12 nap alatt

Több mint 4000 kilométer 12 nap alatt

Tizenkét nap, 14 óra és 51 perc után érkezett célba Bagoly Levente a világ egyik legnehezebb bicikliversenyén, a Transcontinentálon. A belgiumi Geraardsbergenből indított és a görögországi Meteorákig tartó versenyen több mint 4000 kilométert kellett letekerni külső segítség nélkül. Az ilyen versenynél győztesnek számít mindenki, aki egyáltalán célba ér, ám Bagoly Levente a 236 egyéni és további 138 páros versenyző közül az igen előkelő 19. helyre érkezett.

Gazdag értékszüret Kézdivásárhelyen

Gazdag értékszüret Kézdivásárhelyen

Az értékszüret mottó jegyében kulturális és szórakoztató programok sokasága várta a kézdivásárhelyieket és környékbelieket, valamint a távolabbról érkező meghívottakat, vendégeket a hétvégén. Kiállítás és konferencia, gyerek- és ifjúsági rendezvények, Pityókafesztivál, kézműves vásár, fúvószenekarok, koncertek, bulik stb. csalogatták ki négy napon át a többezres tömeget – főként késő délután, esténként volt érezhető, hogy az emberek „engedtek a csábításnak”.