Hirmondo
Tehetetlen hatóságok?

Tehetetlen hatóságok?

„Harc a szélmalmokkal” – így jellemezte a sepsiszentgyörgyi Otthon sétány 27-es számú tömbházának lakóival (jelentős részükkel – szerk.) folytatott küszködését Baritz Béla, az Otthon nevű lakástulajdonosi társulás elnöke. Kiderült, a polgármesteri hivatal költségén kedden tisztaságot varázsoltak a tömbház köré, ám egy nap sem telt el, és máris szemeteszsákok éktelenkedtek az épület mögött.

Közel ezer látogató a Nagy Napon

Közel ezer látogató a Nagy Napon

Szombaton ötödik alkalommal szervezte meg a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a „Nagy Nap” elnevezésű esküvőkiállítását és -vásárát. A Székely Mikó Kollégium konferenciatermében megnyílt kiállítást – a szervezők felmérése szerint – közel ezren látogatták. Harminchárom stand termékét, ajánlatát, továbbá menyasszonyiruha-parádét, smink- és kontyfésülő-versenyt vehettek szemügyre az érdeklődők, ezenkívül koncertek és táncbemutatók varázsolták színesebbé a rendezvényt.

Felgöngyölítetlen Ares-ügy

Felgöngyölítetlen Ares-ügy

Háromszéken továbbra is a megoldatlan bűntények között emlegetik az Ares Security őrző-védő cég kirablását. A fegyveres rablás körül számos pletyka kering, és olyan „belső” vádak is elhangzottak, hogy rendőri mulasztás miatt nem lehet lebuktatni a gyanúsítottakat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen stádiumban van a nyomozás, illetve mikor évül el, mikor tesznek lakatot a dossziéra, „tökéletes bűnténnyé” nyilvánítva az esetet.

2022-ben szabadul

2022-ben szabadul

A 90-es években, egy sepsiszentgyörgyi diszkóban nindzsakarddal fenyegetőző, utólag pedig Ninja Misiként elhíresült Ghiorghica Mihali közismert Háromszéken, így érthető, hogy letartóztatása után számos, az életével, bűneivel kapcsolatos pletyka kapott szárnyra. Egyesek szerint drogok miatt, a vádirat szerint embercsempészet, illetve emberkereskedés miatt csukták le a lassan 40. életévét taposó, „háromszéki maffiózóként” emlegetett férfit.