Hirmondo
Március 15 kicsit másképp

Március 15 kicsit másképp

Mit jelent nekem a március 15-ike? Mit hallottam róla nagyszüleimtől, és mit fogok majd én mesélni a gyerekeimnek róla? Mit szeretnék kifejezni az alkotásaimmal, és mit üzenek ez által a közönségnek, akik megnézik azokat?– tették fel a kérdéseket maguknak a VigadóArt nemrégiben alakult képzőművész csapatának alkotói. A kiállítás március 10-től lesz látható a Vigadó Művelődési Ház dísztermében.

„Van igény az irodalomra”

„Van igény az irodalomra”

A fiatal színész nyolc éve tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, és öt éve indította el a Templom és iskola című küldetését, amelyben az olvasás hasznát és örömét hirdeti. A közönség figyel Marosán Csaba mondandójára, a fiatalok isszák szavait. Március 8-án és 9-én Kézdivásárhelyre érkezik, ahol a Vigadó Művelődési Házban tart előadást Humor az irodalomban címmel. A fiatal színművésszel az erdélyi előadásairól, irodalomról beszélgettünk.