Hirmondo
A „beteg” falu

A „beteg” falu

Mindenki emlékezhet arra, hogy természeti katasztrófa után a jó regátiak beültek a kocsmába, italba ölni a bánatot, és onnan nézték, amint a segítségükre siető katonák és más vidékiek igyekeznek a településükön rendet teremteni. De köztudott az is, bár az országban munkaerőhiány van, az erejük teljében lévő emberek inkább a segélyt várják, minthogy odaálljanak a teendők mellé, s így szerezzenek pénzt a mindennapi kenyérhez.

Száz év nyomor

Száz év nyomor

Fogadni lehetett volna arra, hogy az erdélyi magyar pártok összefogására és autonómiakövetésére felhorkan nemcsak minden román politikus, hanem nagyon sok román értelmiségi is. Mert lelki szemeik előtt mindig az áll, hogy Nagy-Romániát is a folyamatos autonómiaköveteléssel valósították meg, és félnek, hogy most fordul a kocka, és elveszítik Erdélyt. Arra azonban kevesen számítottak, hogy a szocdemes miniszterelnök, Mihai Tudose elveti a sulykot, s már akasztaná is a székelyeket.

A legegyenlőbbek

A legegyenlőbbek

Azt nem kell különösen bizonygatni, hogy Romániában a nyugdíjak osztogatása – mert ezt nem adják, amint állítják a tűz körül ülők, sem a ledolgozott, sem pedig a biztosított évek után – elég szépen aránytalanná tette az idősek öregkori járadékának rendszerét. Még meg sem száradt a tinta a nyugdíjtörvény alján, az ügyészek, törvényszéki bírák máris előjogokat követeltek. Maguknak új jogszabályt hoztak létre – később ezt a parlament is elfogadta –, amely szerint külön pénztárból számukra az utolsó javadalmazás nyolcvan százalékát (beleértve a pluszjuttatásokat is) fizetik ki nyugdíjnak.

Klemm (vész)harangjai

Klemm (vész)harangjai

Alighogy meginog a korrupcióellenes ügyészség főügyésze, Codruţa Kövesi alatt a bársonyszék, Románia elnöke, Klaus Johannis mindjárt elkezd a jogállamról és az igazságosságról papolni (egy szót sem ejt a demokráciáról, meg az alkotmányosságról vagy a kisebbségi jogokról), és kezdi félteni az üdvöskéjét. Még el sem hangzanak az elnöki szavak, kiugrik a barlangjából Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, és elkezdi kongatni a vészharangot, hogy Kövesi nélkül megtorpan a korrupció elleni harc.

Nacionalista liberálisok

Nacionalista liberálisok

Felugattak a nemzeti liberálisok! Egyazon időben! Már nem is tudom, kit nevezzek meg a sok alelnök közül: Mircea Havat vagy Florin Romant, esetleg az elnök Ludovic Orbant, vagyis Lajcsit. Nagy fájdalmuk, hogy az erdélyi magyarok nem akarják megünnepelni Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját, de az is bántja őket, hogy az RMDSZ vezérkara miért tárgyal a hatalmon lévő PSD–ALDE szövetséggel, miért nem csak ővelük…

Ötről a hatra

Ötről a hatra

Szegény Kelemen Hunor, ha valaminek nekikezd, akkor mindjárt előjönnek, hogy miért csak most, meg hogy eddig is tehette volna. De most megtette, és román részről – tisztelet a kevés kivételnek – mindjárt megkérdőjelezték a lojalitását, a románság felé való minél teljesebb behódolást hozták előtérbe, tehát a magyarság másodosztályú állampolgárokként való kezelését, nem pedig a gondok nyílt, őszinte megtárgyalását. Mert e nélkül a román–magyar viszonyban nem jutunk el az ötről a hatra, annyi bizonyos.

Bilincstelen vagyonellenőrzés

Bilincstelen vagyonellenőrzés

Jó néhány évvel ezelőtt egyik szenátorunknak kiszámítottam, hogy a béréből közel sem jön ki az éppen akkor átadott villája értéke, még akkor sem, ha közben semmit sem evett volna. Ekkor jött a magyarázat, hogy örökölt, földeket kapott vissza, onnan a sok pénz. A valóság az, hogy még azzal sem jött volna ki a frissen felépített villa ára, ráadásul a vagyonbevallásában még eladatlanul szerepelt a szóban forgó birtok is.

Országnagyból állampapa

Országnagyból állampapa

Alighogy bársonyszékbe kerülnek az atyafiak, mindjárt bál­anyák akarnak lenni. A hatalomba kerülve azt hiszik, észt is adott hozzá a Fennvaló, s nem­igen hallgatnak a jó szóra, a segítőkész tanácsra. A demokratikus tanácskozást mindjárt átváltják diktatórikus hangnemre. Nem egyszer voltam tanúja magam is annak, hogy a „gyertek, tárgyaljuk meg”, a „sok ember sok ötletet jelent” miként vált át „megmondtamra”. Persze, így aztán lassan kialakul az önkényuralom, ahol a vezér a lényeg.