Hirmondo
Kovásznától Zangláig

Kovásznától Zangláig

A kovásznai 23 éves Konnát Árpád a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészeti Intézetének harmadévet végzett hallgatója a népvándorlás-középkor szakon. A Csoma Szobája Alapítvány keretében egyedüli Kovászna megyeiként négy hetet önkéntesként dolgozott Zanglában, ahol Kőrösi Csoma Sándor egy évet és négy hónapot töltött el. Zanglai tartózkodásuk alatt különféle izgalmas kalandokban volt része, találkozhatott a dalai lámával, és egy földcsuszamlást is szerencsésen túlélt. Ott szerzett tapasztalatairól és élményeiről ma 18 órától a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében tart vetített képes előadást. Mi ezt megelőzően faggattuk.

Kézdi pénzét szívják

Kézdi pénzét szívják

Ellehetetlenítik a kézdivásárhelyi kutyamenhely működését azok a személyek, akik a szomszédos településekről viszik be és eresztik szélnek kutyáikat a városban, ami így pluszköltséget jelent az ebeket befogó és menhelyet működtető Benji Állatvédő Egyesület és a Székely Kutya Klub (SZKK) számára. Utóbbi elnöke, Forró Béla szerint ezen változtatni kell, ha nem, akkor ő maga jelenti fel a problémát kerülgető önkormányzatokat.

Látogatóban a Mikes-birtokon

Látogatóban a Mikes-birtokon

A zabolai Mikes-birtok nyújtotta szálláslehetőségek és a vele járó tevékenységek feledhetetlen élményt nyújtanak az ott tartózkodóknak, hiszen a birtokon ötvöződik a régmúlt hagyatéka a jelenkor modernitásával, amire nemcsak az országból, hanem külföldről is van kereslet. A birtokot működtető Roy Chowdhury-Mikes család nyitott a nagyközönség felé is, nyílt napokat tartanak, amelyek mindig nagy népszerűségnek örvendenek – tudtuk meg az Alexander Roy Chowdhurry (Sándor gróffal) folytatott beszélgetésünkből.