Hirmondo
Adni és kapni is boldogság

Adni és kapni is boldogság

Az ünnep egyesek számára az együttlétet, a családot vagy éppen az ajándékozás örömét jelenti, mások a csodát várják, ami minden évben meg is történik. A láthatatlan angyalkezek ajándékokat helyeznek a karácsonyfa alá, hogy minden kisgyerek örömét lelje. A Székely Mikó Kollégium I. B osztályos kisdiákjai szerint minden családnak van külön bejáratú angyala, aki képes a gondolatolvasásra, így akkor is tudná, hogy ki mire vágyik, ha nem írnának neki levelet. Amit a biztonság kedvéért megírtak, nehogy valami lemaradjon a listáról.

„Nem térkép e táj”

„Nem térkép e táj”

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) ebben az évben is helyismereti pályázatot hirdet iskoláknak, egynapos osztálykirándulások szervezésére október–november periódusban, a szülőföld jobb megismerése, a közösségek erősítése céljából. A projektet korábban a közösségi kártya-programból finanszírozták, idén a pályázati alapot a közvetlen adakozás során összegyűlt pénzösszeg képezi.

Kötődés az iskolához

Kötődés az iskolához

Az iskolakezdés minden időben mérföldkőnek számított a család, a kisgyerek életében. Az első iskolai napra, a tanítónénire, az osztályteremre, az ABC-s könyv­re mindenki emlékszik. Czilli Aranka Ágota kovásznai magyar szakos tanár, Benkő Gizella, a megyeszékhelyi Művészeti és Népiskola nyugalmazott balett-oktatója és Kinda Eleonóra, a Székely Mikó Kollégium tanára az első iskolai napjuk élményeit, benyomásait osztották meg a Cseperedő olvasóival.

Főszerepben Nagy Csengele

Főszerepben Nagy Csengele

Kamerák, újságírók, rajongók, vörös szőnyeg, filmfesztivál – ebbe a csodálatos és egyben különleges világba csöppent bele az árkosi Nagy Csengele. A 14 éves lány Szőcs Petra Deva című filmjében játszott főszerepet. A kolozsvári születésű rendező, forgatókönyvíró első nagyjátékfilmjét a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatták, az ősz folyamán a sepsiszentgyörgyi közönség is megtekintheti.