Hirmondo
Lakossági fórum Baróton

Lakossági fórum Baróton

Lakossági fórumot szervezett a baróti szülők közössége március 26-án, kedden, amit 17 órától egy békés felvonulás előzött meg a polgármesteri hivatal és a fórum helyszíne, a Rózsa vendéglő között. A tanácskozás célja a lakosság tájékoztatása volt a tervbe vett családi típusú házak felépítéséről, azok felépítésének előzményeiről és várható következményeiről. Az ügy megoldása még várat magára.

Ember tervez, Isten végez!

Ember tervez, Isten végez!

Nagyajtán nem áll jól a költségvetés, munka és tervek vannak, de pénz hiányában nem haladnak zökkenőmentesen a megkezdett és kitűzött kivitelezések. Mint korábban beszámoltunk, a faluközpontban levő műemlék épületegyüttes felújításával dolgoztak, kicserélték a tetőszerkezetet, kazánházat építettek, két új kazánt is vásároltak, amelyek egy teljesen új fűtésrendszert fognak kiszolgálni.

Identitásőrzés Fogarason

Identitásőrzés Fogarason

Egy február eleji Tortoma Önképzőkör vendégei a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Petőfi Sándor-program egykori és jelenlegi fogarasi ösztöndíjasai voltak, a baróti Bokor Csongor és a brassói Hollanda Tímea, akiket mentoruk, Török István olthévízi unitárius lelkész, a háromszék-felsőfehéri unitárius egyházkör esperese is elkísért. A fiatalok munkájának célja, hogy erősítsék a szórványban élők magyarságtudatát.

Magyarörmény életek Erdélyben

Magyarörmény életek Erdélyben

Élő Örökség – magyarörmények Erdélyben címmel dr. Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke tartott vetített képes előadást kedden este Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében, aki rögtön az elején leszögezte: az, hogy valaki örmény-e, identitás kérdése. „Miután kiderült, hogy bennem örmény, sváb, székely és magyar vér van, azóta becsületes erdélyi embernek érzem magam” – fogalmazott.

Paralimpia újságírói szemmel

Paralimpia újságírói szemmel

Január közepén Erdővidék Múzeumának Kászoni Gáspár Termében, a Tortoma Önképzőkör évnyitó találkozójának keretében Paralimpia kívülről és belülről – Karok nélkül úszni, lábak nélkül szaladni!? címmel tartott tartalmas előadást és élménybeszámolót Kádár Zoltán újságíró, rádiós szakember (Marosvásárhelyi Rádió) a tavaly szeptemberi Rio de Janeiró-i paralimpián szerzett élményeiről.