Hirmondo
Hidakat kell építeni

Hidakat kell építeni

A reformációnak a mai ember számára is éppen azt kell jelentenie, mint ötszáz évvel ezelőtt: visszatérni az alapokhoz, visszatérni Istenhez, visszatérni az igéhez – foglalták össze a dolgok lényegét a sepsiszentgyörgyi vártemplom lelkészei. Bucsi Zsolt Tamás, Dénes Előd és Dénes Katinka október 31-e, a reformáció napja alkalmából osztották meg gondolataikat, munkájukról, terveikről beszéltek, de közölték az örömhírt is: hosszú idő óta először több keresztelőt tartottak, mint temetést.

Botrányos viszonyulás

Botrányos viszonyulás

Hetvenöt gyerek, miután önkéntes alapon kitisztította a sepsiszentgyörgyi szakszervezeti művelődési házat, összeadott 5–5 lejt, hogy kibéreljen egy megfelelően felszerelt konferenciatermet, és tanácskozásra hívták a polgármesteri hivatal, a rendőrség, a prefektúra, a katasztrófavédelem, az egészségügy, a Tega és a környezetvédelem képviselőit, ám a Tegán kívül senki, de senki nem tisztelte meg őket azzal, hogy legalább megjelenik.