Hirmondo
A nemzetáruló lélekkufár

A nemzetáruló lélekkufár

Az elmúlt hét kiemelkedő politikai eseménye a Jobbik valamint az SZDSZ utódpártjainak közös tüntetése volt. (Egy zárójelet megérdemel az SZDSZ-utódpártiság kérdése: az, hogy az SZDSZ tovább él a pénteki tüntetőkben, Momentumban, az Együtt-ben és az LMP-ben, nem jelenti azt, hogy a párt legvehemensebb nemzetellensége ne élne tovább egy másik politikai alakzatban is, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióban.)

Antiszemitizmus

Antiszemitizmus

A Jobbik számára a Simicska-féle kapcsolat, amiről már nemcsak Orbán Viktor beszél a két politikai oldalt elválasztó szakadék másik oldaláról, hanem a párt volt képviselői is, lehetővé teszi, hogy az egykori radikálisok bulvárportált működtessenek. A Zsúrpubi megpróbálja nevében is nevetségessé tenni Orbán Vona-képét, nagyjából olyan kommunikációs technikával, mint amikor Tomcat bombagyárnak nevezte át a saját portálját, miután bombakészítéssel vádolták meg.

Megszavazták a kvótát

Megszavazták a kvótát

A magukat balra soroló erők által „menekültválságnak” nevezett megsemmisítő erejű támadás Európa kultúrája ellen újabb fejezethez érkezett. Az Európai Parlament – köztük a magyar (ál)baloldal képviselői, Szanyi Tibor (MSZP), Niedermüller Péter (Demokratikus Koalíció) és Jávor Benedek (Párbeszéd) – megszavazta a migránskvótát, aminek tervét egy évvel ezelőtt, a népszavazás idején nem létezőnek nevezték.

1956 öröksége és Szanyi kapitány

1956 öröksége és Szanyi kapitány

Kevés konszenzuálisnak mondható pont van a magyar parlamenti pártok között a XX. század fontosabb történéseit illetően. Az egyes pártok értelmiségi holdudvara másként vélekedik Trianonról, az I. és a II. világháborúról, köztársaságról és királyságról, Károlyi Mihályról és Horthy Miklósról, a magyar felelősségről a második világháború zsidóüldözéseinek a vonatkozásában, és még sorolhatnám.

Pörzse és a székelyek

Pörzse és a székelyek

A kormányoldal médiája érthető módon minden alkalmat kihasznál, hogy kidomborítsa azt az egyébként aligha tagadható változást, ami a Jobbik politikájában 2016 ősze óta bekövetkezett. Erre a párt hivatalos politikája mellett kiváló alkalmat szolgáltatnak az olyan megnyilvánulások, mint például Vona Gábor keresztfiának, Szotyori Lázár Zoltánnak a kijelentése, miszerint az erdélyi magyarság egy elhülyülésre fokozottan hajlamos társadalmi massza, melynek tagjait úgy vette meg a Fidesz a kettős állampolgársággal, mint ahogy a fehér emberek üveggyöngyökért az indiánokat.

Egy retorikai vágányon

Egy retorikai vágányon

A minap elfogadott ukrán jogszabály, mely a magyar nyelvű oktatást az általános iskola szintjére nyesi vissza, a legbrutálisabb támadás a magyarság ellen, melyet trianoni utódállam kisebbségbe szorult magyar nemzetrész ellen elkövetett. Ráadásul azért is veszélyes ez a törvény, mert ezen mérheti le a magyarsághoz az ukránéhoz hasonlóan ellenséges érzülettel viszonyuló szlovák, román és szerb vezetés a magyar tűrőképességet. A magyar külügy természetesen tiltakozik, a kormány megteszi, amit megtehet, de eszközei korlátozottak.

A Jobbik és az Ősök Napja

A Jobbik és az Ősök Napja

Idén is fergeteges sikert aratott az Ősök Napja, mely páratlan években váltja a páros években megrendezett Kurultájt. Bíró András Zsolt és csapata a semmiből egy százezres látogatottságú, hatalmas élményt adó rendezvényt teremtett, mely évente rengeteg embernek ad intenzív magyarságélményt, nemzeti öntudat-erősödést, tartást, büszkeséget, s bizonyára nem keveseknek ismeretanyag-gyarapodást is a megannyi színvonalas előadásnak, kiállításnak köszönhetően.

A magyarországi ellenzék és a magyar sikerek

A magyarországi ellenzék és a magyar sikerek

A mai parlamentáris demokrácia nem kedvez a tudatos nemzetépítésnek. Négyévente választásokat rendeznek, melyek eldöntik, hogy milyen politikai erő kormányoz a továbbiakban, így az ellenzék abban érdekelt, hogy a kormány bármit csinál, azt ócsárolja. Nem ritka a felelőtlenül ígérgetés sem, különösen azon pártok esetében, melyek előreborítékolhatóan nem jutnak egyedül kormányra.

Durvul a közélet

Durvul a közélet

Amikor Szilágyi György jobbikos képviselő beígérte Dömötör Csaba államtitkárnak, hogy úgy nyakon… teremti, „hogy leszáll a feje”, akkor egyesek megpróbálták ezt szembeállítani a Jobbik „cukisodásával”, s úgy prezentálni, mint a Jobbik igazi arcát. Holott nyilván csak annyiról volt szó, hogy egy képviselőben elszakadt a cérna, amire volt már példa a politikai életben, és vélhetően lesz is; örömteli, hogy a mi parlamentünkben a rendszerváltás után csak verbális erőszakra került eddig sor, dulakodásra vagy verekedésre még nem.

Főhajtás

Főhajtás

Szombaton emlékeztek meg országszerte a kommunizmus áldozatairól az első Orbán kormány idején a parlament által elfogadott határozat értelmében, mely emléknappá nyilvánítja február 25-ét, azt a napot, amikor a két évvel korábbi választások győztes pártjának, a Kisgazdapártnak a főtitkárát, Kovács Bélát 1947-ben elrabolták és elhurcolták a Szovjetunióba, ahol nyolc évet töltött kényszermunkatáborban – teljesen ártatlanul.