Hirmondo
Zoltánnak nem volt ellenfele

Zoltánnak nem volt ellenfele

Hazai környezetben, a Sugásfürdő felé vezető út melletti pályán nyert újabb országos bajnoki címet az ozsdolai Ördög Zoltán, aki az országos motokrossz-bajnokság ötödik, egyben utolsó fordulójában is maga mögé utasított mindenkit. A 12 éves kismotoros ezzel megkoronázta az idei szezonját, korábban Kelet-Eb és Balkán-bajnoki címet, illetve magyar bajnoki ezüstérmet szerzett a 65 cm³-s géposztálybeli utolsó idényében.

Harminchat gól a termés

Harminchat gól a termés

Nem lehet panasz a góltermésre a IV. liga hétvégi, 11. fordulója után sem, a csapatok közötti különbség a nagyarányú győzelmekben is megmutatkozik. Összesen 36 alkalommal rezgett a háló szombaton és vasárnap, az éllovas Zágon nem aprózta el Bereck otthonában, Barót Csernátonban parádézott, míg az előző szezon két legjobbjának rangadóját a címvédő Gelence nyerte Gerotă korai találatával. Papolc először szenvedett vereséget a szezonban, ráadásul mindössze a második (!) gólját kasszírozta a 11. játéknapon. A Perkő alatt kiélezett párharcot vívott Szentlélek és Bardoc, amelynek végén a házigazda örülhetett.

Bravúros győzelem idegenben

Bravúros győzelem idegenben

A Sepsi OSK labdarúgócsapata óriási fegyvertényt hajtott végre a 2017-es bajnok FC Viitorul idegenbeli legyőzésével, a piros-fehérek rendkívül izgalmas, összesen öt gólt hozó mérkőzésen bizonyultak jobbnak ellenlábasuknál az élvonal 12. fordulójában, és beérték őket pontszámban. Az alapszakasz odavágó-sorozatának utolsó felvonásában, vasárnap 20 órától a címvédő Kolozsvári CFR érkezik Sepsiszentgyörgyre.