Hirmondo
Vágásérett a Pacé

Vágásérett a Pacé

Nem szorul rá a város arra a néhány száz köbméter fára, amit a Pacé oldalában levő erdőből kell kitermelni, de az üzemtervet nem lehet megkerülni, közölték Czimbalmos-Kozma Csaba, sepsiszentgyörgyi városmenedzser, illetve Székely László, az önkormányzat birtokában levő erdőket kezelő Hatod magánerdészet vezetője a város előpataki határában, éppen a tervezett kitermeléshez közeli helyszínen megtartott keddi sajtótájékoztatón.

Szorítják a tanárokat

Szorítják a tanárokat

A magyar tanítók többletórái nemfizetésének elrendelése mellett a már lemondatott tanügyminiszter, Popa Valentin másik nagyszerű elvárást fogalmazott meg az ominózus júliusi, 4165-ös rendeletében: a tanároknak papíron is meg kell indokolni, hogy napi 8 órában mit tesznek a nebulókért, mivel töltik idejüket a letanított órák után. A tanári foglalkozás pedig nem gyári vagy irodai munka, ahol 8 óra után bezárod magad után az ajtót, és a magad dolgai után nézel.

Muszáj lesz dolgozni

Muszáj lesz dolgozni

Egy júliusi törvénymódosítás következtében az eddigi gyakorlattal szakítva már október 22-től érvénybe lépett az az előírás, hogy aki visszautasítja a felajánlott munkahelyet, illetve a munkaügyi hivatal szakképző tanfolyamain való részvételt, egy évre elveszíti jogát a szociális segélyhez – közölte Kelemen Tibor, a Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal havi sajtótájékoztatóján. Így kihúzzák a talajt azok lába alól, akik néha valós, néha mondvacsinált okokra hivatkozva nem állnak munkába.

Parkolódíjakból okostáblák

Parkolódíjakból okostáblák

Harmadik mandátumom egyik prioritása az oktatás – indokolta meg Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, miért is épp a Mikes Kelemen Elméleti Líceumot választotta a tegnapi kihelyezett sajtótájékoztató helyszínéül, amelyet Sztakics Éva alpolgármesterrel együtt tartott. Kifejtette, az oktatásban a soft és a hard egyaránt fontos, előbbin a különböző fejlesztési programokat, ösztöndíjakat értve, utóbbin az ingatlanokat, intézményeket.

A „magyar veszély” kitalálása

A „magyar veszély” kitalálása

A centenáriumi év kapcsán az RMDSZ által a Szacsvay Akadémia keretében szervezett történelmi előadássorozat első előadója Sepsiszentgyörgyön Stefano Bottoni budapesti történész volt. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa főleg a közép-kelet-európai, illetve az erdélyi kisebbségi történelmet kutatja, egyik fontos munkáját a Magyar Autonóm Tartományról írta. Az ’56-os események következményeit nagy ívű korrajzba ágyazva tette áttekinthetővé a Székely Nemzeti Múzeumban október elején tartott előadásában. Az előadás szerkesztett változatát közöljük.

Napi egy óra mozgás javallott

Napi egy óra mozgás javallott

Nem is nyithatott volna jobb témával az idei szentgyörgyi Ezüst Akadémia, mint Tatár Márta kovásznai kardiológus osztályvezető főorvos előadásával, melyben a doktornő a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőiről és természetes gyógymódjairól értekezett. A téma úgy illik az akadémia korosztályához, mint kesztyű a kézre, hiszen ez az a korosztály, amelynél már mutatkoznak a jelei a szív- és érrendszeri betegségeknek, miután azokkal hosszú ideig tünetmentesen együtt él az ember.

Mindenki számára megterhelő

Mindenki számára megterhelő

Harmadik negyedévi szokásos találkozójukon, melynek helyszíne a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság székhelye volt, a szociális szolgáltatásokat végző szervezetek és intézmények képviselői a fogyatékkal élő, illetve hátrányos helyzetű személyek besorolásának procedúrájáról, valamint jogairól, a rendszer hiányosságairól és mellékhatásairól beszélgettek.

Már nem csak Európa tartja számon

Már nem csak Európa tartja számon

Finiséhez érkezett az 5. Székelyföldi Grafikai Biennálé, november 9-ig két helyszínen látogatható a 2200 pályaműből kiválasztott legjobb közel 300 alkotást felvonultató tárlat, ha a kapcsolódó kiállításokat nézzük, akkor pedig már négy helyszínen is a grafika Sepsiszentgyörgy egyik főszereplője. A IX. Székelyföld napokat a biennálé-megnyitóval így mindjárt fortéban kezdték meg október 13-án, szombaton az Erdélyi Művészeti Központban.

Nehéz táska, de szép szakma

Nehéz táska, de szép szakma

Százharminckilenc évvel ezelőtt, 1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet, melyet később Egyetemes Postaegyesületnek neveztek el. Célja az volt, hogy összehangolja a nemzetközi postaszolgálat tevékenységét és továbbfejlessze a szolgáltatásokat – 1948 óta az ENSZ szakosított intézménye mára 190 tagországgal rendelkezik. Október 9-én, a posta világnapján Czintos József postást faggattuk munkája színéről és fonákjáról.

Negyedik civil licit

Negyedik civil licit

Múlt csütörtök délután a Háromszék együttes táncstúdiójában maroknyi elszánt adakozó gyűlt össze, hogy a közösségnek hasznos kezdeményezéseknek, programoknak megteremtse az anyagi hátteret, és addig nem mentek el a helyszínről, míg ezt a célt nem teljesítették. Az adakozáshoz Tőkés Zsolt és néptáncos tanítványainak rövid hangulatteremtő produkciója teremtett kedvet a Háromszéki Közösségi Alapítvány által szervezett negyedik Civil liciten.

Kémnők és nemesasszonyok

Kémnők és nemesasszonyok

A Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja helyi fiókjának szervezésében, Szebeni Zsuzsa meghívására került kedden arra az előadásra, amelyben a ‘48-as forradalom nőinek felemelő, máskor emberpróbáló életszakaszaira, sorsára is vetett egy fénysugarat Fábri Anna irodalom- és művelődéstörténész, az MTA nőtörténeti bizottságának elnöke. A Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott előadáson Tulit Éva és László Zsuzsa színművészek korabeli memoár- és naplórészletek felolvasásával vonták be a hallgatóságot az események hangulatába.

Az internet veszélyeiről

Az internet veszélyeiről

A kellemetlen következményektől mentes internetezés népszerűsítésére hívták tegnap össze a Kovászna megyei iskolák nevelési tanács­adóit, iskolán kívüli tevékenységek koordinátorait. Az Internet-óra (Ora de net) összefogja a megyei rendőrség, a tanfelügyelőség, a gyermekjogvédelem szakembereit, a Puskás Tivadar Szakközépiskolában megtartott tájékoztatón mindhárom intézmény képviselői jelen voltak.

Ne bízzuk a memóriánkra!

Ne bízzuk a memóriánkra!

A Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál zárórendezvényeként, immár negyedik alkalommal tartott előadást dr. Kádár Annamária pszichológus Sepsiszentgyörgyön. Mint mindig, most is lendületes előadásmódjával, humoros példázataival nyűgözte le a hallgatóságot a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, sztorijaiban sokan a maguk tapasztalataira ismertek, témája pedig nagyon is komoly volt: az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása a kisgyermekkorban az életmesékkel.

Jól mulatott a vásári nép

Jól mulatott a vásári nép

Hívogatóra sikeredett az idei, nyolcadik Őszi vásár programja Sepsiszentgyörgyön, mely péntektől vasárnapig tartott, és a vásárosok és a városlakók nagy örömére az időjárás is kegyesnek bizonyult. A téren mindkét nap nagy forgalom volt, így vasárnap este az árusok is elégedetten cihelődtek fel, a főteret beterítő sok szalmából pedig mindenki hazavitt emlékbe néhány szállal. Bizonyára a vásárfia is ott lapult a szatyrok, táskák mélyén.