Hirmondo
Óriási felelősség

Óriási felelősség

A romániai Környezetőrség Országos Szakszervezete úgy ítéli meg, súlyosan sérti az intézmény alkalmazottainak érdekeit, emellett káros kihatással van a hivatali munkájukra – ellenőrzési és felügyelési megbízatásaikra – az a tény, hogy ez ideig nem lépett érvénybe a környezetvédelmi, vízügyi és erdőügyi miniszter 2021. június 29-i keltezésű, 1006-os számú rendelete, amely az ágazatban tevékenykedők bérrendszerében fellelhető méltánytalanságok kiküszöbölését célozza.

Fiatal labdarúgók az élvonalban

Fiatal labdarúgók az élvonalban

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kiértékelő elemzést közölt arról a rendszabályról, mely szerint a 2021–2022-es élvonalbeli bajnokságban a 16 csapat számára mérkőzésenként egy-egy 21 éven aluli játékos szerepeltetése kötelező, a korábbi kettő helyett. Az engedmény ára viszont az, hogy a következő három évben az élvonalbeli kluboknak fokozatosan növelniük kell az utánpótlás-központjaik évi költségvetését.

Mellőzik a székelyföldi fiatalokat?

Mellőzik a székelyföldi fiatalokat?

Az erdélyi és romániai focikedvelők megfigyelhették, hogy az utóbbi két-három évben folyamatosan voltak olyan kerettagjai Románia utánpótlás válogatottjainak, akik a nemzetközi hírűvé vált Székelyföld Labdarúgó Akadémia (SZLA) és az FK Csíkszereda korosztályos csapataiban játszottak, játszanak. Előfordult olyan, hogy a csíkszeredai székhelyű fociakadémiáról egyszerre 5–10 játékos kapott meghívást a román utánpótlás válogatottakba, U16-tól U19-ig.