Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Van még, amit tanulni!

Van még, amit tanulni! Kovászna megye

Több mint hat tonna szelektív hulladék gyűlt össze a Gosp-Com Kft. április 13-i gyűjtőakciója során. A nap folyamán két gyűjtőponton, a katonanevelde épülete előtt és a sportcsarnok előtti téren lehetett leadni a hulladékot, a vállalat munkatársai a nagyobb tárgyak elszállításában is segítséget nyújtottak.

A lakosság 0,24 tonna pillepalackot/műanyagot, 0,47 tonna kartont/papírt, 1,14 tonna üveget, 4,35 tonna elektromos hulladékot, 0,023 tonna alumíniumot és 100 liter használt sütőolajat szolgáltatott be a két gyűjtőpont valamelyikén. A vállalat munkatársai emellett a nap folyamán 15 helyre szálltak ki és szállítottak el nagy tárgyakat vagy nagyobb mennyiségben összegyűjtött hulladékot.
Zonda Balázs, a Gosp-Com Kft. igazgatója lapunknak elmondta, a vállalat által lefödött térségben megduplázódott a szelektíven begyűjtött hulladék mennyisége a tavalyi év azonos időszakához képest. A növekedés 2014-től jelentős, azóta egyre több, a szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges eszköz áll a lakók rendelkezésére. Az igazgató szerint, habár az embe­rekben kezd tudatosulni a szelektív hulladékgyűjtés fontossága, van még mit tanulni.
Május folyamán újabb kukákat kapnak a magánházak lakói, így minden hulladéktípust szelektálni tudnak majd – tudatta Zonda Balázs, felhívva a lakosság figyelmét, hogy amennyiben nem rendeltetésszerűen használják a hulladékgyűjtő konténereket és a kiosztott zsákokat, a vállalat munkatársai nem szállítják el a szemetet. Hangsúlyozta, a biológiailag lebomló hulladékok (ágnyesedék, zöldségmaradványok) nem helyezhetők a konténerekbe, ezek elszállítása külön program szerint történik, minden hónap utolsó hetén.
A Gosp-Com Kft. legközelebbi akciójára pénteken, április 20-án Csernátonban kerül sor, 9 és 16 óra között Alsócsernáton központjában és a felsőcsernátoni mérlegházban lehet beszolgáltatni a feleslegessé vált elektromos készülékeket, újrahasznosítható hulladékok (papír, műanyag, fém és alumínium). Április 27-én Esztelneken, 24-én Albisban és Ikafalván tartanak szelektívhulladék-gyűjtő napot. Kézdivásárhelyen hasonló akcióra május 11-én kerül sor a legutóbbi programhoz hasonlóan. Minden gyűjtés alkalmával ingyenesen kérhető segítség a nagyobb tárgyak elszállítására a 0267 361 060-as telefonszámon. A Gosp-Com Kft. munkatársai a begyűjtött hulladékot lemérik, annak értékét pedig levonják a következő számlából. A hulladék kilónkénti ára, annak típusától függően, 10 és 60 bani között mozog. 

Pap Eszter Edina

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük