Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Akcióban a közlekedés biztonságáért
Megelőző munkát folytattak az egyenruhások a háromszéki utakon, áll a közleményükben. A július 9–15. közé eső időszakban 279 szabálysértési jegyzőkönyvet állítottak ki, köztük 123-at gyorshajtásért, de 40 gyalogos és biciklis is fizetett. Begyűjtöttek 25 hajtásit és 4 forgalmi engedélyt. <<

Kegyeleti parkkal bővítenek
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 4,3 hektárnyi területtel bővíti a városi köztemetőt. Az új területek megvásárlása hosszú időre megoldja a Vár utcai túlzsúfolt sírkertben történő temetkezés problémáját.
„A jelenlegi terület környékén található telkekkel bővül majd a városi köztemető. 3,16 hektárt sikerült nemrég megvásárolni, 1,2 hektárnyi terület tulajdonjogának megszerzése pedig folyamatban van” – mondta el a temetőre vonatkozó eddigi fejleményeket Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.
A köztemetőt az önkormányzat kegyeleti parkkal fogja bővíteni, amelyet a megvásárolt telkek egy részén fog kialakítani. Ez azt jelenti, hogy elhunyt szeretteikre még igényesebben kialakított és rendezettebb környezetben tudnak majd emlékezni a hozzátartozók.
„Az új sírkert rendezése során olyan szempontokat veszünk figyelembe, mint például: zöldövezet és sétányok kialakítása, padokkal ellátott pihenőhelyek létrehozása. A sírhelyeket tekintve pedig egyforma méretű, szabályozott parcellákat és természetes anyagból, például fából vagy kőből készült, ízléses fejfákat képzeltünk el, amelyeket keret nélküli fű vagy virágágyások borítanának” – sorolja a jövőre vonatkozó terveket Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser.
2017 júniusától a köztemető teljes körű működtetéséért a Tega Rt. helyi köztisztasági vállalat felel. A vállalat nem csak a temetkezéssel kapcsolatos szolgáltatásokat biztosítja, hanem elvégzi a karbantartási munkálatokat is, így rendezett, tiszta temetőbe látogathatnak ki a városlakók. A köztemető eddigi területe 6,87 hektár volt, a megvásárolt területekkel pedig 11,17 hektárra bővül. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük