Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mindenki számára megterhelő

Mindenki számára megterhelő Kovászna megye

Harmadik negyedévi szokásos találkozójukon, melynek helyszíne a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság székhelye volt, a szociális szolgáltatásokat végző szervezetek és intézmények képviselői a fogyatékkal élő, illetve hátrányos helyzetű személyek besorolásának procedúrájáról, valamint jogairól, a rendszer hiányosságairól és mellékhatásairól beszélgettek.

Az igazgatóság részéről Bocârnea Daniela, az egészségi szempontból hátrányos helyzetű személyek besorolásával foglalkozó iroda vezetője tájékoztatta a jelenlevőket a vonatkozó törvényekről, valamint a súlyossági kategóriákba való besorolás hivatalos menetéről. Románul a persoane cu handicap kifejezést használják, ám ez félrevezető, és a személy fogyatékosságára helyezi a hangsúlyt, nem egy adott egészségügyi állapotra. A besorolást a polgármesteri hivataloknál kell kérvényezni, a kérés benyújtásától számított hatvan napon belül meg kell születnie a határozatnak, ez abban az esetben azonban hosszabbodhat, ha az illetékes iroda munkatársai újabb igazolás, orvosi lelet stb. beszerzését látják szükségesnek a helyzet pontos megítéléséhez. Ők a beküldött papírok alapján, melyek között pszichológiai, illetve szociális felmérés eredményei is kell szerepeljenek, javasolják a valamelyik kategóriába való besorolást.
Adott esetben a helyszínre is kiszállnak, ha a háziorvos mozgásképtelennek nyilvánítja a beteget, ám túl sok a könnyelműen kiadott igazolás – mondta az irodavezető. Mozgásképtelennek pedig csak a nem szállítható, ágyhoz kötött, teljesen másra utalt beteget lehet nyilvánítani. A munka érzelmileg is megterhelő, a fiatal betegek látványa sokszor a szűrővizsgálatok fontosságára emlékezteti őket – fogalmazott.
A találkozó második részében Kóródi Attila, a megyei gyermekjogvédelem felnőttgondozásért felelős irodavezetője a négy súlyossági fokozatban járó juttatásokról és „kiváltságokról” beszélt. A legsúlyosabbaknak járó személyi gondozón kívül még akár ingyenes közlekedési jog, ingyenes fürdőjegy, orvosság, kedvezményes ortézisek, protézisek is járnak helyzettől függően, illetve az I–II-es besorolású fogyatékosok akár kamatmentes bankkölcsönt is felvehetnek a lakás akadálymentesítésére. Bár az összetett felmérést végző iroda munkatársai a beteg esettanulmányának elkészítése után javaslatot is tesznek a helyzet jobbítására a megfelelő intézményeknek, nem történik semmi – tette szóvá Papp Adolf, a Kovászna Megyei Vöröskereszt igazgatója. Több civil szervezettől is igénybe vehetők lennének a megfelelő szolgáltatások, ám nincs finanszírozás rájuk, az önkormányzatoknak pedig nincs adatbázisuk ezekről, hogy legalább fizetéses szolgáltatásként megoldást tudnának ajánlani a betegeknek.
Támpa Ödön, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Kifizetési Ügynökség igazgatója szerint az illető személyek jogait, juttatásait kezelő rendszerek egymással párhuzamosan működnek, fedve az illetékességi köröket, így előfordul, hogy valaki rokkantnyugdíjas egy bizottság döntése nyomán, és ugyanakkor fogyatékossági besorolása van egy másik bizottság által, tehát két helyről is származik jövedelme. Rokkantnyugdíjat – minimum 640 lejt – pedig úgy is lehet szerezni, hogy az illető társadalombiztosítás kifizetése által „vásárol” magának régiséget (akár 1 napot).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 16., 6:09
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Beteg az egész rendszer. Ugyanannyi nyugdíjat kap az a rokkant, aki 30 évet fizetett társadalombiztosítást, mint az aki vásárolt egy napot.