Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kevés mézre van kilátás

Kevés mézre van kilátás Kovászna megye

Hiába szeretnénk jó hírt közölni, nem biztat bőséges mézterméssel Deák Mihály, a Kovászna megyei méhészegyesület elnöke.
Azt hihetnénk, a hosszú napsütéses tavasz kedvező volt a méheknek, volt honnan nektárt, virágport hordani, de úgy tűnik, mégsem jutott nekik annyi, hogy szaporán megtöltsék a kaptárakban a kereteket. Akácmézből is kevés lett, egyes szerencsések találtak csak sok nektárt adó akácosokat, a vegyes virágmézből is gyenge az eresztés, mert a havasi virá­gok egy része az elhúzódó szárazság miatt ki sem virágzott.
Mindig a következő virágzó kultúrától remélnek többet a méhészek, most éppen a napraforgótól, de annak (illetve a méhésznek) az ideális az lenne, ha legalább 25-30 fok lenne az átlaghőmérséklet, és mivel nincs annyi… vonjuk le a következtetést – mondja Deák Mihály.
– Netalán méhpusztulás is történt, kevesebb a gyűjtögető? – kérdeztük, miután egyre többször botlik bele az ember a hírekbe, hogy az unióban betiltott, de Romániában még kivételesen engedélyezett neonikotinoidokkal kezelt vagy azzal csávázott vetőmagokból kelt kultúrák ilyen hatásával is számolni kell a méhészeknek.
– Volt egy kisebb, 10-15%-ra rúgó kora tavaszi méhpusztulás, amelynek oka nem száz százalékosan ismert – mondja az egyesületi elnök – de a közelmúltban tagjainktól nem érkezett tömeges elhullásra vonatkozó jelentés.
A gyenge hozamra vonatkozó előrejelzést a méhészek doyenje, a megye egyik legtapasztaltabb szakembere, Benedek Levente is megerősítette. Hozzátette, nem mindegyik napraforgófaj ad nektárt, a régebben elterjedt, őshonos nagytányérú fajták, amelyek több nektárt adtak, kiszorultak a termelésből. Ráadásul ennek a kultúrának csapadékra van szüksége, ezért több nektárt ad virágzása elején, de ahogy a talaj veszít a nedvességtartalmából, egyre kevesebbet. A mostani elhúzódó esős periódusok alatt viszont nem tudnak kirepülni a méhek, most meg azért nincs gyűjtés – mondta Benedek Levente, aki szerint bele kell törődni, ez az év már csak ilyen. S mert a télre a méheknek tartalék is kell, a mézből jó volna valamit megtartani nekik a feletetéshez, vagy rosszabbik esetben cukorral pótolni.
Ami a méz felvásárlói árát illeti, hiába növelnék a méz árát a termelők, ha nincs vásárlóerő – summázott.
Az idős méhész két, az időjárásnál kevésbé objektív tényezőt is megemlített, ami rontja a hozamot: a vándorméhészek előzetesen nem tájékozódnak kellőképpen, hova érdemes menni, illetve tapasztalata szerint új, de cseppet sem építő gyakorlat, hogy délen egymás közelébe telepednek a kaptárakkal, nem tartván tiszteletben a régebb létező láthatatlan „birtokhatárokat”.
– Lassan már vándoroltatni sem érdemes, nem tisztelik egymást a méhészek, ez régen nem így volt – fogalmazta meg kritikáját a most is kísérletező, naprakész információkkal rendelkező szakember. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások