Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Készül az „etető térkép”

Készül az „etető térkép” Kovászna megye

Nyomdában van az „etető térkép” – nyilatkozta Grüman Róbert. A megyei tanács turisztikáért (is) felelős alelnöke szerint Sepsiszentgyörgy tizenhat vendéglőjének, kocsmájának, gyorséttermének legjellemzőbb fogását mutató térkép novemberben minden fontosabb helyen elérhető lesz.

A gasztronómiai térkép fogódzót nyújt az ide látogató turistáknak.
– Felkértük a sepsiszentgyörgyi vendéglősöket, hogy jelöljenek meg egy – a maguk szempontjából jellemzőnek tartott – ételt, amit egészen biztos, hogy mindig, minden nap, minden időpontban fel tudnak szolgálni. Ezeket összegyűjtöttük, lefotóztuk, és feltettük egy várostérképre, hogy a turista biztosan megtalálja azt az éttermet, ahol kedvenc ételét adják, vagy hosszabb tartózkodás esetén, akár „végig ehesse” a várostérképet – mondta el megkeresésünkre az alelnök.
A térkép hátoldalán természetesen feltüntették a város látnivalóit is, programmal, rövid leírással azért, hogy „ha megebédelt, tudja, hogy még mit kell megnéznie”. A térkép nemcsak a turisztikai irodában lesz elérhető, hanem az érintett vendéglátóipari egységekben és a múzeumokban is, hisz a fenti elmélet fordítva is igaz: „ha megnézte a múzeumot, találja meg, hogy hol lehetne vacsorázni” – magyarázza Grüman. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük