Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kedv van, víz van

Kedv van, víz van Kovászna megye

Egész nyáron alig lehetett strandolni Sepsiszentgyörgyön a kedvezőtlen időjárás miatt, az elmúlt napokban azonban túlzsúfolt lett a létesítmény, más megyéből is érkeztek vendégek. A szezont szeptemberben zárják.
– Az idei nyár rosszul kezdődött, ami a strandolást illeti, júniusban és júliusban nem volt olyan nap, hogy ne esett volna az eső vagy ne lett volna hűvös, így fürödni nagyon kevesen jártak – mondta Bodor Loránd, a városi strandot működtető Sepsi Rekreatív igazgatója. Az első két hónapot ezért veszteséggel zárták, de ennek ellenére nem emeltek árat, a belépők ugyanannyiba kerülnek, mint tavaly.
A helyzet augusztusban megváltozott, s bár a lemaradást nem lehet behozni, az elmúlt két hétvégén zsúfolásig telt a strand. Augusztus első hétvégéjén, vasárnap rekordot döntött a fürdőzők száma (2100), az elmúlt két hétben pedig átlagosan 1800-an fordultak meg a létesítményben. Bodor Loránd azt is elmondta, a vendégek legalább 70 százaléka a közeli Brassó megyéből érkezik, valószínűleg az alacsonyabb árak és a színvonalas szolgáltatások miatt. A sepsiszentgyörgyi strand szeptember közepéig tart nyitva – az időjárástól függően –, az iskolakezdéssel már csökken a fürdőzési kedv, így bezárják a létesítményt. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 17., 10:21
    ÉRTÉKELÉS: -2

    „Az idei nyár rosszul kezdődött, ami a strandolást illeti, júniusban és júliusban nem volt olyan nap, hogy ne esett volna az eső vagy ne lett volna hűvös

    Globalis felmelegedes, mi ?????
    Ez a teny elo peldaja annak , hogy nincsen semmifele globalis felmelegedes. Az egesz ezzel a felmelegedessel egy nagy kamu,humbuk. Mesterseges beavatkozasok az eghajlat befolyasolasa tovabbra is lesznek ,