Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Juhok vagy virágok?

Juhok vagy virágok? Kovászna megye

Toró Attila környezetvédelmi aktivista tette szóvá a világhálón, hogy a Rétyi Nyír védett területén legelésző juhnyáj veszélyezteti az ott található – szintén védett – tátogó kökörcsinpopulációt. A természeti rezervátum nekünk is szívügyünk, így az illetékesekhez fordultunk.

A védett Natura 2000-es területen belül a Rétyi Nyír rezervátuma körülbelül kéthektáros terület, ez fokozottan védett, mellette azonban a kaszálók, legelők és erdők zöme magán-, illetve közbirtokossági tulajdonban van – tudtuk meg Leonid Moscviciovtól, a megyei tanács alárendeltségébe tartozó természetvédelmi központ vezetőjétől. Ez a hivatal látja el az illető védett területek gondnokságát, illetve ez dolgozta ki annak kezelési tervét is. Ez nem zárja ki azt, hogy a gazdák legeltethessenek a legelőkön, bizonyos feltételek tiszteletben tartásával, például a védett élőhelyeket – a kökörcsinét is – el kell kerülniük. Az egy hektárra jutó állatállomány is korlátozva van, ekkora területre 6,5 juhot számolhatna a gazda.

Toró Attila azonban, aki a juhnyáj kártételét jelezte a közösségi oldalon, úgy látta, a nyáj éppen arra vonul, amerre az elmúlt években a legsűrűbben nőtt a tátogó kökörcsin, s amelyből idén ott nem is talált egyet sem.

Hogy mi lenne a leghatékonyabb módszer, amivel meg lehetne védeni ezeket a ritka és ritkaszép növényeket, különleges élőhelyeket, nem tudni. Kerítéseket itt-ott nem lehet építeni. „A gondnokság munkatársai több ízben az érintettek – gazdák, juhászok – tudomására hozták, mely területeket kell elkerülni, hetenként legalább egyszer, jelzésre pedig azonnal kiszállnak” – mondta Moscviciov. A területen dolgozó munkatársuk, Bedő Sándor pedig hozzátette, megfigyelése szerint idén a kökörcsinek később nyílnak a megszokottnál, még olyan területen sem találtak, ahol a juhnyáj nem is járt.

Dombora Lehel rétyi polgármestert sem kíméltük kérdéseinktől, aki elmondta, a gazdák érdekei ütköznek a környezetvédelmi előírásokkal, sőt, sérülnek is, nem kompenzálják a korlátozásokból fakadó haszonkiesést a támogatások, de tudnak arról is, hogy le van terhelve a terület, több az állat, mint kellene. Ha tilosba merészkedne a juhsereg, elsősorban a gazda, másodsorban a juhász vonható felelősségre. Ők is figyelik a területet, illetve két kamerájuk is van felszerelve, nyilván az nem elég, hiszen a rezervátumba például közel harminc úton lehet behajtani. Illetve autóval azt sem lehet, mert törvény tiltja, de behajtanak, ilyenkor a csendőrség vagy a helyi rendőrség illetékes eljárni, büntetni.

– Legfelsőbb szinten kellene szabályozni ezeket a helyzeteket – véli Dombora Lehel. A legutóbbi szemeteléses esetnél öt különböző intézménynek volt valamilyen intézkedési hatásköre, azon tanakodtak, ki írja meg a büntetési felszólítást. A helyzet azért jellemző, mert az illetékesek sokszor más nézőpontokat érvényesítenének, vagy joghézagok, ellentmondások tapasztalhatók. A hivatal azonban a legeltetési tervek kibocsátásakor szintén odafigyel arra is, hogy kiközölje, hol nem szabad legeltetni – mondta a polgármester.

Mind a polgármester, mind a természetvédelmi központ vezetője megígérte, a közeljövőben alkalmat teremt a sajtónak arra, hogy a helyszínen tapasztalják és vitassák meg a gondokat. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások