Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jobb utakért

Jobb utakért Kovászna megye

Az elmúlt 50 év legnagyobb összehangolt fejlesztését indítjuk el, emelte ki Tamás Sándor tanácselnök a megyei tanács soros ülésén tegnap, ahol Orbaiszék településeinek modernizációs programját mutatta be. Kovászna Megye Tanácsa Zágonban tartotta májusi ülését.

Elöljáróban Kis József polgármester üdvözölte a megyei tanácsosokat, néhány szóban ismertette a megye legnagyobb községét.
„Ebben a mikrórégióban az egyik legfontosabb beruházás a Bodza-vidéket Orbaiszékkel összekötő megyei útszakasz korszerűsítése, amelyre a térségnek is fel kell készülnie, hiszen jelentősen megváltozik a forgalom, érdemes ezt gazdaságilag is kihasználni” – hangsúlyozta Tamás Sándor megyetanácselnök, aki azt is bejelentette, hogy szerdán befejeződött a Nagyborosnyó–Bodzaforduló közötti megyei út korszerűsítési munkálataira meghirdetett közbeszerzés, következik a kivitelezési szerződés aláírása.
Jelenleg zajlik a Maksa–Lécfalva–Cófalva közötti, DJ121A megyei út korszerűsítése, a 6 km-es útszakaszon nyáron az első aszfaltot is leöntik, ezt követően a megyei önkormányzat átveszi és megjavíttatja a másfél km-es DC18 (lécfalvi) utat. <<
(közlemény alapján)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások