Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Főhajtás a hősök előtt

Főhajtás a hősök előtt Kovászna megye

Kedden délelőtt a kézdivásárhelyi református temetőben számos résztvevő jelenlétében emlékeztek meg vitéz Mező Ferenc második világháborús tartalékos zászlósra. Az eseményre a Laczkó-kriptánál került sor, ahol a Köröstarcsán született és Kászonjakabfalván elhunyt katona emlékét tábla őrzi.
A fél 10-kor kezdődő eseményen a Történelmi Vitézi Rend (TVR) kézdi- és sepsiszéki, udvarhely- és csíkszéki, brassó-hétfalusi és bardoc-miklósvári állományainak tagjai, valamint több „civil” érdeklődő vett részt. Az ünnepségen – amelyen v. Lázár Elemér főkapitány-helyettes, a Történelmi Vitézi Rend erdélyi törzsének a törzskapitánya is jelen volt – v. Ambrus Ágnes ny. egyetemi tanár, Kézdiszék székkapitánya mondott köszöntőbeszédet, Jánó Kinga, a Bod Péter Tanítóképző volt tanulója katonadalokat énekelt. Bartha Imre, a Dálnoki Veres Lajos törzs törzskapitánya a TVR megalakítását ismertette, v. Ambrus Ágnes pedig párhuzamot vont v. Laczkó László és v. Mező Ferenc életútja között. Mező Ferencről v. Laczkó Áron, Laczkó László fia emlékezett, felelevenítve a Nyír-ponk és a Katrosa közti térségben a 24. határvadász zászlóalj géppuskás századának a hőstettét, akik a szovjetek ellen hősiesen védték a hazát, és fedezték a magyar csapatok visszavonulását. Mező Ferenc volt az utolsó a szakaszából, az utolsó töltényig védve a helyet, eleget téve a haza kérésének. „Az itt folyó harcokban szerzett elévülhetetlen érdemeiért, kimagasló vitézi és önfeláldozó magatartásáért a Magyar Honvédség 17. tagjaként – post mortem – a legmagasabb magyar háborús kitüntetést, a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet kapta meg” – részletezte a tudnivalókat Laczkó Áron.
Az egyházi áldás és koszorúzás előtt Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is méltatta Mező Ferenc hősiességét. Az esemény nemzeti imáink eléneklésével ért véget, majd a résztvevők Ojtoztelepet és Sósmezőt is felkeresték, és megemlékeztek a soproni 18-as honvéd gyalogezred 1917-ben vívott harcairól is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük