Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fogy az ország lakossága

Fogy az ország lakossága Kovászna megye

Románia szintjén a népesség-előreszámítás a magyar anyanyelvűek arányának viszonylagos állandóságát mutatja, és ezen belül Székelyföld demográfiai távlatai jobbnak mutatkoznak más régiókhoz viszonyítva.

Sepsiszentgyörgyön is elindult a YOUMIG nemzetközi projekt, melynek célja az intézményi kapacitások javítása, hogy jobban reagáljanak azokra a kihívásokra, amelyek a fiatal nemzedékek elvándorlásából erednek, ismertette sajtótájékoztatón Buja Gergely, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársa.

Az INTERREG Duna Transznacionális Program által finanszírozott kutatási program keretén belül a nyolc országból származó partnerek részvételével a délkelet-európai fiatalok migrációját kutatják. A partnerek között statisztikai hivatalok, kutatóközpontok, egyetemek és helyi hatóságok vannak. A 2,7 millió eurós pályázatból Sepsiszentgyörgy része mintegy 89 ezer euró, és ebből a két százalékos önrész 1787 euró.

Kiss Tamás szociológus a migráció demográfiai következményeiről beszélt, illetve bemutatta egy, a népességszám alakulására vonatkozó vizsgálat néhány sarokszámát. Aláhúzta, Románia migrációs vesztesége összefügg az ország relatív gazdasági pozíciójával, és ebben a kontextusban kell értelmezni a számokat. A népesség-előreszámítás pedig azt mutatja, hogy 2031-re 16,68 millióra csökkenne Románia lakossága a 2011-es népszámláláskor jegyzett 20,12 millióról, de abból indultak ki, hogy a népszámlálási eredmények valósak.

– Azt lehet mondani, hogy ez az alapszcenárió, a kiinduló pont miatt, egy optimista becslése volt annak, hogy hogyan alakul Románia népességszáma – nyomatékosította a szakember.
Ami a magyar anyanyelvű népesség arányának alakulását illeti, egy aránytartás valószínűsíthető az elkövetkező években: országosan 6,5%-ról (2011-ben) 6,4-re esik vissza 2031-re. A vizsgálat szerint Székelyföld demográfiai távlatai jobbnak mutatkoznak, mint az országos átlag, a migrációs folyamatok is kedvezőbben alakultak térségünkben az országos trendeknél.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is megjegyezte, ha valami veszélyezteti a román nemzetbiztonságot, akkor ez a demográfiai folyamatokból olvasható ki, hiszen gyakorlatilag a román nemzetgazdaság versenyképessége nem tartja a lépést az európai trendekkel, és nem is teheti, ha azt vesszük figyelembe, hogy 3,5 millió ember külföldön dolgozik. Antal hangsúlyozta: az, hogy nincs munkaerő az most már közhellyé vált, és pontosan látható, hogy csak az nem kap munkát, aki nem akar dolgozni. És ezért elsősorban a központi kormányzat a felelős, mivel az elmúlt 27 évben olyan közpolitikákat folytatott, ami nem a munkára ösztönözte a mélyszegénységben élőket, hanem arra, hogy segélyekből éljenek meg, és ez hosszú távon egy fenntarthatatlan állapotot generált.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük