Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Becsempészett hús okozta

A Szatmár megyei sertéspestis-fertőzések miatt kialakult gócokat végre sikerült felszámolni. Ezek miatt országos riadót is fújtak az illetékesek, és továbbra is elővigyázatosságra intik a gazdákat – derült ki a dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvossal folytatott legutóbbi beszélgetésünk során.

Decemberben tájékoztattak az első fertőzésekről az illetékesek, majd januárban újabb két gócpontot jegyeztek fel.

– A beteg, fertőzött állatokat laborvizsgálatokra vitték, a gazdaságokban lévő többi egyedet leölték, és elhamvasztották: ez az egyetlen lehetőség a gócok felszámolására. Szigorú a felügyelet, főként a határzónában. Háromszéken is elővigyázatosak kell legyünk: decemberben riadalmat okozott két vaddisznótetem. Oda kell figyelni, és ha bárhol disznó vagy vaddisznó döglik meg, értesíteni kell a hatóságokat, illetve a meglőtt vaddisznókat is kötelező bevizsgáltatni nemcsak trichinellózis, de pestis miatt is – magyarázta dr. Sikó.

Érdeklődésünkre kiderült, hogy a vadászok rendszeresen hozták a vaddisznóhús-mintákat, illetve a rendőrség is közbe-közbe megkeresi a szakembereket orvvadászat, vagy annak gyanúja miatt elkobozott vaddisznókkal.

A legutóbbi, Szatmár megyei fertőzés amúgy – mint az utólag igazolódott – illegálisan behozott disznóhússzállítmány miatt keletkezett: a gazda saját disznóállományát fertőzte meg a hússal, majd egyik esetben szomszédjának adott el egy beteg egyedet, illetve egy másik gazdának a fertőzött kanját adta kölcsön szaporítani.

Háromszéken egyelőre a gazdák nem jeleztek gyanús eseteket: fertőzésre utalhat a magas láz, étvágytalanság, az állatokon megjelenő elszíneződések, vérzések orron, szájon át. Aki ilyesmit észlel állatainál, azonnal értesítse a szakembereket a 0722.700.699-es telefonszámon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük