Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ballagási könyvajándékozás

Ballagási könyvajándékozás Kovászna megye

Pár évtizede még a könyv volt a ballagások ajándékslágere. Jogosan: tanult éretteknek vittük az olvasnivalót, a könyv mindenki számára ugyanolyan hasznos, nem kell testre szabni, méretre, nemre. És tartós. Kíváncsiak voltunk, a digitalizálódás világában mire jutottunk, visznek-e még ilyen ajándékot kicsengetésre.
Baróton a ballagások előtt két könyvesbolt, az Éva és a Tortoma is várta az érdeklődőket, hogy betérjenek egy-egy maradandó és szép ajándék megvásárlásáért, amit a végzősök számára a könyv jelenthet, ám irántuk nem nagy az érdeklődés – tudtuk meg. Pedig mindkét üzlet választékos ajánlattal készült a ballagásra, a klasszikus és kevésbé ismert írók regényeitől, novelláitól kezdve ismeretterjesztő sorozatokon át a képes útikönyvekig, enciklopédiákig, fotóalbumokig sok mindent kínálnak, ám mint azt Tókos Éva, az Éva könyvesbolt tulajdonosa mondta, manapság már inkább az a trend Barót környékén is, hogy a ballagóknak ajándék helyett pénzt adnak – a végzős diák pedig majd vásárol belőle magának, amit akar. Mint tapasztalatból is a legtöbben tudjuk: a diákoknak csak elenyésző hányada költi aztán könyvre az ajándékpénzt.
A kézdivásárhelyi Gyopár könyvesboltban ottjártunkkor volt, aki nagyobb címletű bankjegyet szeretett volna aprópénzre váltani, vagy az egykor a szomszédban lévő ékszerbolt holléte felől érdeklődött, mások a könyvespolcok előtt bámészkodtak, ám könyvet nem vásárolt senki. „A könyvek iránt nincs érdeklődés, a ballagások környékén sem. Mindössze hat vagy hét személy vásárolt kicsengetésre könyvet, mappát vagy írószert, vélhetően tanárok részére. A nyolcadikosok tavalyi ballagásakor több könyv kelt el. Elkeserítő, hogy a gyerekek nem nagyon olvasnak, pedig rengeteg szép, értékes olvasmányunk van. Vannak kivételek, ők többnyire a Leiner Laura-, illetve a Geronimo Stilton-sorozatokat vásárolják”, osztotta meg lapunkkal Kertész Cecília ügyvezető.
Kovásznán sem taposták le egymást a könyvekért a ballagás alkalmából. Benedek Anna, a Madox üzletvezetője elmondta, ez idáig talán három könyvet, ha vásároltak tőlük a ballagásra (ami elég kevés ahhoz képest, hogy csak Kovásznán 59 végzősnek csengetnek ki a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban – szerk.). Nálunk inkább borítékok és üdvöző kártyák iránt érdeklődtek. „Sajnos, olyan két-három éve, amióta elterjedtek az okostelefonok, visszaesett a könyvek kereslete ballagásra” – mondta az üzletvezető.
Szentgyörgyön továbbra is keresett ajándék a könyv, rokonok, barátok, ismerősök vásárolják a végzősöknek. Most már nemcsak könyvet lehet ajándékozni, hanem utalványt is, amit aztán olyan kiadványra válthat be a ballagó, amit szeretne. Ennek értéke minimum ötven lej, és a boltban váltható be. Az egyik sepsiszentgyörgyi könyvesbolt munkatársa, Barta Kriszta elmondta, a legkeresettebbek, amit ajándékba szánnak, a sikerlistás könyvek, bestseller regények. Ilyen például J. R. R. Tolkientől A gyűrűk ura históriája vagy Dan Brown (A Da Vinci kód írója) könyvei, melyeket előszeretettel olvasnak a fiatalok. Ugyanakkor az életmód és pszichológiai témájú kiadványokat is keresik. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások