Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Akadozik a közlekedés

Akadozik a közlekedés Kovászna megye

Hétfő reggel elkezdték az aszfaltozást Sepsiszentgyörgy központjában, a Bem József utcában. A megyei útügyi vállalat három nap alatt tervezi befejezni a munkálatokat, addig – aki teheti – ne gépkocsival jöjjön folyó ügyeit intézni a megyei pénzügyi hivatalhoz, illetve a bankokhoz.

Vasárnap estére a környéken lakók – a polgármesteri hivatal felkérésére – igen figyelmezetten „eltakarították” gépkocsijaikat az utcából, reggel egyik tulajdonos után sem kellett riasztani a helyi rendőrséget – mondta el megkeresésünkre Czimbalmos-Kozma Csaba.
– A munkálatokra – erre és még néhány utcára – a megyei útügy nyert megbízást, remélem, hogy tartják magukat a határidőhöz – mondta a sepsiszentgyörgyi városmenedzser. Érdeklődésünkre kifejtette: a város nemrég létrehozott saját cége még „túl kicsi” ilyen munkálatok elvégzéséhez. Ott egyelőre néhány ember dolgozik, és az is nagyon jó arra, hogy minden másfél négyzetméteres kátyú betömésére „ne hetekig tartó közbeszerzéssel kelljen kivitelezőt keresni”.
Az idő biztosan kitart, a tervek szerint az aszfaltozás holnap estére befejeződik. Addig a környéken lakók türelmét kérik, és azt javasolják, hogy aki teheti, ma és holnap ne gépkocsival próbáljon a megyei pénzügyre és a környéken lévő bankokba eljutni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük