Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lovaspályát Kézdinek!

A kézdivásárhelyi tanács múlt csütörtökön megtartott ülésének végén érdekes kezdeményezéssel rukkolt elő Constantin Pătru tanácsos: arról tájékoztatta a tanácsosokat, hogy jó lenne a Fortyogón egy lovas versenypályát létesíteni. Meglátása szerint erre komoly esélye van a városnak, és rengeteg pozitív hozadéka lenne.

A tanácsos ötlete nem légből kapott: ő már érdeklődött a Központi Fejlesztési Ügynökségnél pályázati lehetőség után, és a román lovasfederációnál is tapogatózott. Mint kiderült, Kézdivásárhely jó eséllyel pályázhatna 11-12 millió euróra, amihez 3-4 százalékos önrésszel kellene hozzájárulni. Ebből egy körülbelül tízhektáros területen nyolc versenyszám lebonyolítására alkalmas pályát lehetne a gokartpálya szomszédságában létesíteni, azon a területen, amit jelenleg legelőként használnak, de annak jórészt alkalmatlan.

A tanácsos szerint a gokartpálya és más létesítmények mellett a lovaspálya akkorát lendítene a turizmuson, hogy májustól októberig az összes szálláshelyet lefödné, ezt konkrét számokkal is alátámasztotta. Úgy ítélte, hogy bel- és külföldi futamot a pálya sokszínűsége miatt évente 16-ot lehetne szervezni, ezeken egyenként általában kétszáz-háromszáz ló vesz részt. A hátasokat és a lovasokat kiszolgáló személyzet minimum négy fő, így egy-egy versenyre ezer ember érkezne a nézőkön kívül.

Pătru előterjesztése annyira elnyerte a tanácsosok tetszését, hogy vélhetően már a következő tanácsülésen érdemben szó eshet a kezdeményezésről. A tanácsos ötlete annál is inkább tetszetős, hogy a környéken reneszánszát éli a lovassport, egyre többen hódolnak ennek a szép hagyománynak. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. május 22., 8:03
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Az kezdemenyezes nagyszeru csak a terulettel ne legyen problema, ugyan meg mindig van rendezetlen birtoklevel, Azt is figyelembe kell venni,hogy kozel van egy mostoha korulmenyek kozott levo szalloda es kezelesi kozpont. Ott van az uj varosnegyed. A lovassport csak akkor nyereseges ha van biztotitsak a lovakat, a kepzoket, hogy aki hodol ennek a sportnak,vagy elkarja sajatitani annak legyen alkalma.

  • User
    Dátum: 2017. május 22., 9:36
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Igy vesztitek el a Szekelyfoldet,aprankent minden az idegenek kezere kerul.Es azok akik ujjongtak az otletert,mondjuk ki tisztan ne kerulgessuk a forro kasat az RMDSZ tanacsosai voltak.Ezek naprol- napra bebizonyitjak,hogy a szekely nep aruloi.Es mi lessz az allattartokkal.Ok hol fogjak majd teheneiket,juhaikat legeltetni?!Lassacskan meg a magyarorszagi Gyurcsany feleknel is rosszabb lessz az UDMR!

    • User
      Dátum: 2017. május 23., 8:58
      ÉRTÉKELÉS: 1

      A legelot berlo allattarto gazdak lassan, de biztosan dzsungelt csinalnak a Fortyogo legelobol!
      Akkor tenyleg nem lenne jobb egy lovaspalya? Valamikor meg volt Kezdin es nagy tomegek hodoltak ennek a sportnak.

  • User
    Dátum: 2017. május 22., 10:53
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Jobb lenne palyazni a vasuti atjarok rendbeteteleert es az utak javitasaert, erstd nem toldozasa-foltozasa erdekeben, ahogy mostanaban muvelik!! Egyszer utjaink legyenek, amin az idetevedt turista kozlekedni is tud!!!

  • User
    Dátum: 2017. május 22., 20:36
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A szegeny ember joszaga is kell legeljen valahol.Toluk az egyszeru paraszt meg is dogolhet.Kezdivasarhely-i allattartok,ha ezt tenyleg megcsinaljak,hogy elveszik a legelotoket akkor vigyetek a teheneiteket a For You klub es a kezdivasarhelyi tanacs elotti parkokba legelni.

  • User
    Dátum: 2017. május 23., 9:39
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Es helyenvalobb lenne a megkezdett epuleteket-gondolok a fodott uszodara -folytatni esetleg befejezni a kovetkezo 10 vagy 20 esztendobe,addig folosleges masnak nekifogni kedves tanacsosok!!!