Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tőkés László: 1989-ben nem volt már hova hátrálni

Tőkés László: 1989-ben nem volt már hova hátrálni Románia

Tőkés László szerint 1989-ben olyan erős volt már a kommunista diktatúra nyomása, hogy nem volt hova hátrálni.

Hirdetés
Hirdetés

A lelkész csütörtök délután beszélt erről a Temesvár belvárosi református templomban, ahol 30 évvel ezelőtti ellenállása olyan szolidaritási hullámot indított el, amely a Ceaușescu-diktatúra bukásához vezetett.

Mint felidézte: a kommunista állam az erdélyi magyaroknak adományként küldött tízezer bibliát zúzatott be, és készíttetett vécépapírt belőlük. Nicolae Ceaușescu kínai, észak-koreai mintára 7-8 ezer falut akart eltüntetni a föld színéről, hogy a falvak lakóit is tömbházakba költöztesse.

„Ebben a helyzetben nem szabadott hallgatni. Arról sem szabadott hallgatni, hogy olyan egyházi vezetőink voltak, akik kollaboráltak az ateista, kommunista hatalommal. Nem volt már hova hátrálni” – idézte az 1989-es ellenállása motivációit Tőkés László. Felidézte: a temesvári gyülekezetet is bevonta a küzdelmébe. Rendszeresen beszámolt az istentiszteletek végén arról, hogy miként fenyegették állásfoglalása miatt az egyházi és világi vezetők. Csodálatosnak tartotta, hogy a temesvári gyülekezet ahelyett, hogy megijedt volna a kommunista politikai rendőrség rá is kiterjedő fenyegetésétől, felbátorodott, és kiállt a lelkésze mellett.

Temesváron az 1989: Istennél a szabadítás című egyházi szimpóziummal kezdődött el az 1989-es népfelkelés 30 éves évfordulós rendezvénysorozata. A szimpóziumon Békefy Lajos lelkipásztor, szociáletikus, közíró az általa írt Temesvári hitvallásra utalva említette: Tőkés László 1989-ben isten eszköze volt. Isten mondatta ki a szót, és tette mellé a gyülekezetet is.

Amint Toró T. Tibor, a Temesvár 30 rendezvénysorozat főszervezője elmondta, a hétfőig tartó rendezvénysorozat keretében tudományos konferenciát, előadásokat tartanak. Egy gálaműsorra Temesvárra várják Orbán Viktor miniszterelnököt is, és vasárnap felavatják a Makovecz Imre által tervezett Új Ezredév református központ templomépületét. Toró T. Tibor szerint az épület forradalmi emlékmű, amely azonban nem csupán a múltat idézi, hanem a temesvári magyarság jövőjét alapozza meg.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 13., 18:26
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ügyes volt Tőkés, de azóta többször megalázták az erdélyi magyarságot, de már válaszok/reakciók nélkül hagyták a tiszteletes Úrat!