Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

55 millió beruházásokra

55 millió beruházásokra Kovászna megye

Kovászna megye tanácsa tegnapi soros ülésén elfogadta a megye 2017. évi összesített költségvetését. A határozat szerint az önkormányzat idén több mint 235 millió lejből (51,6 millió euró) gazdálkodhat, ami jóval nagyobb, mint a tavalyi büdzsé.

Tamás Sándor tanácselnök elmondta, hogy a büdzséből 56 millió lejt beruházásokra, fejlesztésekre fordítanak, a többit pedig a működési költségek fedezésére, valamint pályázási keretekre. A működési költségek 55 százalékát a gyermekvédelmi- és szociális rendszer fenntartására fordítják. A megyében jelenleg közel 1700 árva gyerekről és a hidvégi otthonban 90 idős emberről gondoskodnak.

A megyetanácselnök a fejlesztési beruházások kapcsán kiemelte, hogy idén jóval nagyobb összeget szánnak a közúti infrastruktúra korszerűsítésére, mint tavaly. Elmondta, ha 2016-ban összesen tízmillió lejt tudtak fordítani a megye útjainak felújítására, karbantartására, idén 34 millió lejt irányoznak elő. Ez az összeg tartalmazza a fejlesztési minisztérium országos programja által megpályázott pénzeket is.

Tamás szerint június 30-ig teljes egészében be szeretnék fejezni a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő szakasz korszerűsítését, illetve rövidesen pontot tennének a Kilyén–Uzon–Bikfalva–Dobolló közötti útszakasz felújítására is. A tervek között szerepel a Maksa–Lécfalva közötti hat kilométeres szakasz újjáépítése is, illetve egy új hidat építenek a nagyajtai Ajta-patakon 6,2 millió lejes beruházással. Ugyanakkor, mondta a tanácselnök, elindítják azt a projektet is, amelynek keretében, a fejlesztési minisztérium általi finanszírozással, felújítják a Nagyborosnyó–Kisborosnyó–Bodzaforduló közötti 22,5 kilométeres utat.

A költségvetésben pénzt különítettek el egy új tüdőbeteg-gondozó felépítésére, pontosabban egyelőre a tervek elkészítésére. Az elképzelés szerint egy új, közös épületben kapna otthont a jövőben a tébécékórház és a jelenleg egy központi, rossz állapotban lévő ingatlanban működő tüdőgyógyászat járóbeteg-rendelő egyaránt. Tárgyalásokat folytatnak az egészségügyi minisztériummal a sürgősségi osztály bővítéséről is. Ugyanakkor szociális beruházásokra is fordítanak pénzt, továbbá a Kovászna megyei önkormányzat több mint hatmillió lejt osztott le a kommandói ifjúsági tábor teljes felújítására is. Idén elkészítik a megyei tanács és Málnás község tulajdonában lévő elhanyagolt szálloda- és vendéglőépület felújításának a terveit is, erre a célra 280 ezer lejt különítettek el. Itt egy ifjúsági központot hoznának létre, de két volt utászházat is átalakítanának táborozási hellyé.

A költségvetésben külön tételként szerepelnek a pályázatok, idén összesen hárommillió lejes alapot biztosítanak erre a célra. Tamás szerint sporttevékenységekre 600 ezer lejt, ifjúsági alapra 125 ezer lejt, kulturális pályázatokra pedig 400 ezer lejt különítettek el. Ugyanakkor a tavalyhoz képest háromszorosára, 1,5 millió lejre növelték az egyházaknak nyújtandó támogatást.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. március 30., 16:58
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A hidvegi oregotthonban 2000 lejre emeltek a lakhatasi koltseget. Akkor hogy jon ide a megyei tanacs „gondoskodasa”?Atlagosan egy nyugdijas hazaspar el meg ennyibol de javareszt meg kevesebbol az otthonban meg egy szemelyt latnak el ennyiert.Nem furcsa??