Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Ma tárgyal az Európai Néppárt a Fidesz tagságáról

FRISSÍTVE: Ma tárgyal az Európai Néppárt a Fidesz tagságáról Külföld

Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök vezeti a Fidesz delegációját az Európai Néppárt (EPP) szerdai politikai közgyűlésén. A fórumon szavazhatnak a Fidesz néppárti tagságának ügyében is.

A kiszivárgott hírek szerint már nem szorgalmazzák az EPP vezetésében a Fidesz kizárását. Tartanak ugyanis attól, hogy az további konfliktusokat okozna, elindulna egy dominóhatás, és további pártok távoznának, ahogy ezt már jelezte is az egyik szlovén ellenzéki párt.

A Politico európai kiadása azt a kiszivárgott hírt erősíti meg, hogy nem lesz szó a Fidesz kizárásáról. Parlamenti forrásokra hivatkozva azt írták, először Orbán Viktorral tárgyal a néppárt vezetése, és a várható javaslat szerint nem zárják ki a Fideszt, de a tagságát felfüggesztik addig, amíg a miniszterelnök nem teljesíti Manfred Weber három feltételét – közölte az M1 brüsszeli tudósítója.

A feltételek szerint Orbán Viktor kormányfőnek bocsánatot kell kérnie a plakátkampány miatt, illetve le kell állítania Brüsszel elleni kampányát, és biztosítania kell a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten.

Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTÉS: A CDU elnöke felfüggesztést, Juncker kizárást javasol

A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának felfüggesztését javasolta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke egy szerdai nyilatkozatában, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság EPP-s elnöke pedig ugyancsak szerdán megerősítette álláspontját, miszerint meg kell szüntetni a Fidesz tagságát az Európai Unió jobbközép erőit összefogó pártcsaládban.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke német hírportálokon idézett nyilatkozatában kiemelte: „amíg a Fidesz nem állítja helyre teljes mértékben a bizalmat, nem maradhat meg a rendes, teljes jogú tagság”.

Ezért „járható út” lenne Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltjének azon javaslata, hogy az alapokmánynak megfelelően függesszék fel a Fidesz tagságát az EPP-ben – tette hozzá.

Annegret Kramp-Karrenbauer kiemelte, hogy a Fidesz megtette „az első, elismerésre méltó lépéseket”, amelyek azt mutatják, hogy érdemes fenntartani a párbeszédet a párttal.

Azonban ezek a lépések nem elégségesek ahhoz, hogy teljes mértékben eloszlassák „a bennem is meglévő kétségeket azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz osztja-e az EPP felfogását a közös értékekről, és hogy lehetséges-e a bizalmon alapuló együttműködés a jövőben”.

Jean-Claude Juncker a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a Fidesz eltávolodott a kereszténydemokrata alapértékektől, ezért már két éve javasolja, hogy zárják ki az EPP-ből.

Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTÉS 2: Felfüggesztés esetén a Fidesz azonnal elhagyja a Néppártot

A Fidesz akkor tud az Európai Néppártban maradni, ha szerdán nem csupán a párt kizárására, de tagságának felfüggesztésére sem kerül sor – mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a párt alelnöke. Gulyás Gergely hozzátette: a Fidesz a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ilyen döntés esetén azonnal elhagyja a Néppártot.

Hozzátette: ha a kizárás alaposságának vizsgálatára létrejön egy „három bölcsből” álló bizottság, a Fidesz önkéntes döntéssel azt vállalja, hogy a testület munkájának lezárultáig nem vesz részt a Néppárt testületeinek munkájában.

„A Fidesz és az ország méltóságáról is szó van” – fogalmazott a miniszter, aki Brüsszelből nyilatkozott az MTI-nek. Hozzáfűzte: „olyan kompromisszumot nem tudunk kötni, amely korlátoz bennünket a szabadságunkban és abban a politikában, amellyel elutasítjuk a bevándorlást”.

Közölte azt is: a Fidesz a keresztény Európa megvédését is a legfontosabb politikai célok között tartja számon.

Az elmúlt hetekben a Fidesz mindent megtett a kompromisszum érdekében, a Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber által szabott feltételeket teljesítette – jelentette ki a politikus.

Gulyás Gergely emlékeztetett: a kizárást a pártcsaládból a Néppárt tizenhárom bevándorláspárti tagpártja kezdeményezte, amelyeknek együttesen 34 mandátuma van a 217 fős frakcióban. A szabályok értelmében azonban a kérdést megtárgyalja a pártcsalád választmánya – tette hozzá.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások