Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mire szomjúhozott Székely János? (1929–1992)

Úgy állok, úgy élek, s hunyorgok álmatlanul, Székely János költő, író, szerkesztőre emlékezvén, mint 1966 januárjában, például. Akkor kaptam Tőle az első levelet az első megírt és beküldött versemre. „Versét megkaptam, elolvastam, és elolvastattam szerkesztőtársaimmal is. Úgy döntöttünk, közölni fogjuk lapunkban, az Igaz Szóban. Írjon magáról, kicsoda Ön, mivel foglalkozik, hol él…”

Tanár voltam, falun. Sose készültem költőnek. Annál sokkal jobban szerettem és tiszteltem a magyar irodalmat és annak nagyjait. A szocialista-realista irodalom agy- és jellemficamai is elirtóztattak az írástól. De jött a megállíthatatlan, és kénytelen voltam… És most hogy állok a világ szeme elé, mint költő?

A versem megjelent. Azóta még harminc könyvem. Székely János társaságban is olvasta fel egynémely versem, ezt néhai Gagyi László írótól hallottam. Velem született félelmem kísért egy ideig, ha Vele találkoztam Marosvásárhelyen vagy másutt, pedig szerkesztőnek, ismerős embernek is igen bizalomkeltő volt. És most jelentsem ki, hogy mindössze 63 évet élt, én meg a nyolcvanon is túl. Ő most lenne 90, de már 27 éve halott.

A szélhámia mezejéről fölcsattanva lehetne mondani csupán, az „igende” szintjén, hogy igen, de művei, jelleme és szelleme… Most inkább riaszt az Ő mindössze 63 esztendeje, mint a magam rettenetes hátizsákja. Sok versemet közölte. Ő volt az egyik jeles ember, aki előtt szégyelltem kimenekülésemet az Erdélyt is magával hurcoló Romániából. Nem volt más kiút.

Abban a szörnyű hátizsákomban ott van ma is a Székely Jánost elérő sértésem. 1972-ben jelent meg Maradék című verskötete. Tényleg az itt-ott elmaradozott verseit tette közzé a Kriterion Kiadó. Recenziót írtam a kötetről, érintettem azt is, hogy a versek egy része avítt, stílusában idejét vesztett. Ennyi volt a sértés. Verseimet továbbra is közölte, levelezésünk annyiban szakadt meg, hogy karácsonyi üdvözletemre válaszolt ugyan, de írta: a szeretet egyoldalú.

Sokoldalú volt műfajban, filozófust rejtett minden könyve, drámája. Maga is önkínzó, ahogy apját, őt magát is kínozta a kommunista, rendetlen, agresszióban rendszeres társadalom. Tudtuk, apja kiszabadítása érdekében írt verset a villanypózna árnyékáról, ahol megpihentek a kaszások. Merthogy volt áram, volt víz a szocializmusban. Az ám. Sértésnek nem vette kritikai írásomat, ezt maga mondta, föloldozva egy költői verseny díját átadván nekem. Boldog voltam akkor érte, miatta, mert Ő velem, felfedezettjével örvendezett.

Soha egyetlen díjat nem vett át. Létezett a kolozsvári Pezsgő-díj. Nem tudom, hányadikként ő kapta. Visszautasította, válaszolván: „Nem vagyok szomjas”. Látta, mire megy a díjazgatás, hát nem kapott, s nem vett át semmit. Ha látná ma, 90 évesen, hogyan s mire megy a játék!

Tisztelettel köszöntjük a március 7-én 90 évet töltött nagy írót, költőt. Hogy hol játsszák drámáit? Sehol. Mórok, Hugenották… Öntözzük sírján a hervadhatatlan virágtöveket, rózsabokrot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások