Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megunták a rossz utat

Megunták a rossz utat Kovászna megye

Tamásfalvi fiatalok egy csoportja megelégelte a rossz utat Zabola és Tamásfalva között, ezért gondoltak egy merészet: önerőből, önkéntesen betömték a kátyúkat a pár kilométeres szakaszon.

A fiatalok a napokban döntöttek, hogy összepótolnak, és gyorsan kötő cementet vásárolnak, hogy elvégezzék az önkormányzat munkáját. A megmozdulásban hét fiatal vett részt, majd a Facebookon számoltak be annak sikerességéről. A helyiek pedig egyöntetűen díjazták partizánakciójukat.

Hirdetés
Hirdetés

Papp Zsolt, az egyik kezdeményező lapunknak elmondta: azért látták szükségesnek a kátyúzást, mert már nagyon elegük volt az út kifogásolható állapotából, és meg akarták mutatni, hogy egy kis összefogással és közösségi akarattal is lehet apró, de hasznos dolgokat megvalósítani.

Fejér Levente zabolai polgármester kérdésünkre elmondta: tudomást szerzett a fiatalok akciójáról, és megérti a jogos felháborodásukat, de hangsúlyozni kívánja, hogy az önkormányzat a költségvetés hiányában nem tud kátyúzni. Hozzátette, legutóbb tavaly ősszel végeztettek útfoltozást ezen a szakaszon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 19., 7:33
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ügyesek a fiatalok! Azudemeráj ő lapít, Kézdin is amióta az 1ik virágpalántáló cége lennebb csúszott a szamárlétrán semmi megmozdulás nem történik! Még a véleményfal is szelektív áteresztő képességgel bír!

  • User
    Dátum: 2019. március 19., 11:17
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Az onkormanyzat a koltsegvetes hianyaba…. mekkora duma…. van ott penz csak nem oda koltik ahova kell…. bezzeg a fiataloknak van penzuk…. de ha nem fizetunk utadot nem lehet magyarazatunk hogy nincs penzunk, a tavaly osszel fizettem iden nincs koltsegvetes…. ugy-e?…. szegyen SZEGYEN SZEGYEN KIK VEZETIK AZ ORSZAGOT!!!!! Mindenhol!!!!!

  • User
    Dátum: 2019. március 19., 21:08
    ÉRTÉKELÉS: 4

    És elfelejtették megemlíteni a Szörcse és Orbaitelek közt fekvő út aszfaltozását melyet legalább tíz éve ígérnek és meg mindíg sehol. De választáskor bezzeg tudják jártatni a szájukat hogy meg lessz csinálva csak épp azt nem mondják hogy mikor.

  • User
    Dátum: 2019. március 19., 21:31
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Csak oda ember is kell, olyan aki dolgozon a két kezével nagyon kevés, tisztelet a kivételnek ,csak a támogatások felvétele, na az igen az már más ott van „ember”elég .

  • User
    Dátum: 2019. március 20., 16:43
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Kedves Nagy Szabolcs Attila legyen szives ésn menjen nézze meg Szörcs és a teleki hid közötti utszakaszt is érdemes lenne arról is irni.Köszönöm