Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csütörtök este is tüntettek Budapesten

Csütörtök este is tüntettek Budapesten Külföld

A „rabszolgatörvény” ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át békésen zajlott, de este a Budapesti Rendőr-főkapitányság már azt közölte: a tüntetők agresszívvé váltak, ködgyertyát dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak. A rendőrök egy embert hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítottak. A tüntetők két rendőrt megsebesítettek.

Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették: többeken maszk van, de a szervezők hangosbemondókon a tüntetés elején azt kérték, vegyék le azt, vállalják arcukat. A demonstrációt a Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet nevű diákcsoport hirdette meg.

A tömeg nem sokkal 6 óra után indult el a Kossuth térről. Onnan a Margit hídon keresztül átvonultak Budára, majd a Bem rakparton haladva a Lánchídon át visszamentek Pestre, a József Attila utca, Erzsébet tér, Andrássy út, Oktogon, Nyugati tér útvonalon mentek tovább.

A Markó utcában az ügyészség épülete előtt rövid időre megálltak, és azt skandálták, „szabad bíróságot”. Innen a tömeg a kis utcákon keresztül visszaérkezett a Parlament előtti Kossuth térre. A tüntetők csaknem teljesen megtöltik a teret. A tömegben feltűntek magyar és uniós lobogók, Momentum-, Jobbik-, LMP- és Párbeszéd-zászlók.

Hirdetés
Hirdetés

A rendőrség honlapján azt írták: a Kossuth téren az egyre agresszívebben viselkedő tüntetők provokálják a rendőröket, és ködgyertyát dobtak a rendőrsorfal közé.

A rendőrök parancsnoka a beosztott állomány testi épségének védelme érdekében elrendelte a védőfelszerelés használatát. A rendőrök testpáncélt, védősisakot vettek fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság később azt közölte: a tüntetők nekimentek a rendőrsorfalnak, miközben zászlórúddal, üres flakonokkal dobálták a rendőröket. A rendőrség a sorfalára nehezedő nyomás visszaszorítása érdekében könnygázsprayt alkalmazott.

A főkapitányság késő esti újabb közleménye szerint a tüntetők agresszivitásának következtében két rendőr megsebesült, egyikük a fején, társa pedig a combján.

A rendőrök egy embert hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítottak – írták.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 14., 11:13
    ÉRTÉKELÉS: 34

    Ejnye,bejnye kis Viki.Csak annyit kene tegyel,hogy visszavond azt a rabszolgatorvenyt,amivel egyetlen magyarorszagi szindikatus es egyetlen magyar munkas sem ert egyet. Es szerintem,es minden ep eszu ember szerint,jogosan.Most az egyszer hallgass ram,egy szekely emberre aki szeretett es bizott benned meg a kormanyodban.Tedd felre a hiusagot es a gogot es torold el ezt a torvenyt,ne rontsd el azt a sok jot amit hosszu eveken at es nehez de kitarto munkaval sikerult elernetek. Hallgass a jozan eszedre es az emberi erzeseidre,mert ellenkezo esetben meg azok is atpartolnak a tuntetokhoz akik mostanaig szerettek,tamogattak es hittek bennetek.