Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A tiltás törvényszegő

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szerdán sajtónyilatkozatban közölt tiltása törvényszegő, a péntekre meghirdetett székely szabadság napja az eredeti forgatókönyv szerint zajlik majd, írja az MTI.

Az SZNT tegnapi közleménye szerint a csendőrség és a közlekedésrendészet vezetői a polgármesteri hivatal említett nyilatkozata után is megerősítették a szervezőknek, hogy félpályás útlezárást biztosítanak a felvonulók számára székely vértanúk emlékműve és a prefektúra között. Amint az SZNT emlékeztetett: a rendezvény helyi idő szerint 16 órakor koszorúzással kezdődik a székely vértanúk emlékművénél. Az itt elhangzó beszédek után ismertetik a kormánynak címzett kiáltványt. Ezt követően a tömeg a prefektusi hivatal elé vonul, és képviselői átadják a hivatalban a demonstráció tiltakozó kiáltványát. Az utcai megmozdulás 19 órakor zárul. Ezt követően a kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek között adják át a Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőinek.

„Arra kérünk és biztatunk mindenkit, vegyen részt, és békésen, méltósággal, a törvényes rend betartásával, de határozottan követeljük szabadságunk törvényes garanciáit. Itt, Székelyföldön a szabadság most azt jelenti, hogy jogunk és lehetőségünk van tiltakozni a készülő, jogsértő közigazgatási reform ellen, követelni az autonómia törvény általi szavatolását, jogunk és lehetőségünk közösen cselekedni ennek érdekében” zárul az SZNT közleménye.

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szerda délutáni közleményében tudatta, hogy csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezést hagyta jóvá, és csak tíz résztvevőnek a járdán történő felvonulását engedélyezte a megmozdulás petíciójával az emlékműtől a prefektusi hivatalig.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. március 10., 8:04
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ne hagyjuk magunkat,mert aki mindenbe beletorodik es hagyja magat attol kicsidenkent mindent elvesznek.A szabadsagert nem konyorogni kell,hanem harcolni.A szabadsagot nem kerik,hanem elveszik! Az a nep mely nem tud harcolni szabadsagaert az eltunik a nepek tengereben,mert az idok folyaman felorlodik,asszimilalodik.Kitartas szekelyek,eljon meg a mi napunk!