Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rakétakályha a menő

Rakétakályha a menő Kovászna megye

Mindig meg kell keresni a dolgok jó oldalát, így azon túl, hogy az enyhe és havatlan tél (leszámítva az elmúlt 2-3 napot – szerk.) nem kedvez a mezőgazdaságnak, el kell ismernünk, hogy a pénztárcánknak viszont igen, mert a fűtésszámla lehetne akár a kétszerese is. Mivel a napokban 5,6%-kal drágult a gáz, futottunk egy kört a fűtéskérdés körül.
Az elektromos energia eddig sem volt olcsó, a fa ára három év alatt szinte 300%-ot drágult, most a gáz eredt a nyomába. Mivel éri meg, mivel hatékonyabb ma a fűtés? – kérdeztük a fűtéstechnikával foglalkozó szakembereket. Nyilván nem a tömbházlakásokkal foglalkoztunk, hiszen ott nem sok a választási lehetőség.
A Depo építőanyag-forgalmazó fűtéstechnikával foglalkozó szaküzletében Nagy György üzletvezetőt kérdeztük arról, mit keresnek leginkább a vevők? Elmondása szerint főként a fás kazánokat viszik tőlük, azokhoz képest egytized arányban még a gázkazánokat is vásárolják, de mivel városon ez már szinte mindenkinek megvan, csak a meglévők meghibásodása esetén vásárolnak újat. Elektromos kazánokra is van igény, ezt mégis inkább csak rendelésre hoznak. Nagy György meglátásában jó vásár lehet a fával és pellettel egyaránt működő kazán, amelyet két lépésben is be lehet szerelni, azaz először a fatüzelésű rendszert kiépíteni, majd később a pelletes fűtéshez szükséges kiegészítőket megvenni. A pelletfűtés viszont luxus, meg kell fizetni azt a kényelmet, hogy egy töltéssel akár több napig is automata üzemmódban működik a kazán, nincs munka a faaprítással, nem kell várni a melegre.
A szezonális költségeket azért nem lehet megbecsülni, mert nagyon sok változó befolyásolja, a fűtésrendszer méretezésétől és beszerelésének módjától, az egyéni igényeken át, a ház szigeteléséig és a tél keménységéig. Kliensei közt vannak, akik egy 100 négyzetméteres házat évi 15-20 köbméter fával fűtenek ki, míg másoknak 30 sem elég. Ez tehát magánházban 6-12 ezer lejt is jelenthet a fa mai árát tekintve.
A szentgyörgyi Ariadne Impex saját fejlesztésű rakétakályhája iránt is nagy a kereslet, saját gyártókapacitásukat meghaladóan is lenne igény rá. Hőcserélős és egyszerű változatban is viszik, mert könnyű a karbantartása, takarítása, belterekbe is könnyen beépíthető, és 15%-kal hatékonyabban égeti el a fát, kisebb füstkibocsátással, tisztábban, mint a hagyományos kályhák. Nem igényel külön kéményt, a gázfűtéssel, elektromos fűtéssel párhuzamosan is kiépíthető, jól működik szalma- vagy korpabrikettel is. Mindezt Köpe János műszaki igazgató mondta el, aki szerint a hatalmas mértékű drágulás ellenére még mindig a fatüzelés a legolcsóbb, költsége körülbelül 85%-a a gázfűtésnek. A villany pedig még mindig a legdrágább, csak annak éri meg erre alapozni, aki ingyen kapja, a többieknek sokba kerül – vélte a rakétakályha további fejlesztésén dolgozó mérnök. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások