Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az elnök pálfordulása

Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hat parlamenti képviselője, név szerint Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly 2004 júliusában benyújtotta a román parlamentben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székelyföldre vonatkozó autonómiatervezetét. Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi csoportjának az ügy kapcsán akkor közzétett nyilatkozatában többek között ez állt: „egy nem kellő időben, nem kellő formában és nem kellő tartalommal benyújtott tervezet csak árt az autonómia ügyének.” Érdekvédő szervezetünk folyó év december 22-én sem állt az autonómiatervezet benyújtása mögé, így Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) RMDSZ-színekben megválasztott parlamenti képviselője kénytelen volt egyéni törvényjavaslatként iktatni azt a román parlamentben.

Elgondolkodtató, ami történt, mert a választópolgárban azt az érzést keltheti, hogy képviseletünkben nincs meg a jogaink kiharcolásához és érvényesítéséhez szükséges bátorság, elszántság és akarat. Az ugyanis ki van zárva, hogy a diktátor bukása óta eltelt 28 év alatt ne lett volna egyetlen alkalmas pillanat sem az autonómiatervezet benyújtására. És ezúttal a kellő forma és tartalom hiányára sem hivatkozhatnak, mert időközben kidolgozták a saját autonómiatervezetüket.

Senki előtt nem lehet kétséges: számunkra az autonómia a meg- és fennmaradás egyetlen biztosítéka. Megvalósítani viszont csak szervezett formában, egységes fellépéssel, kemény kiállással és következetes küzdelemmel lehet. Egy olyan érdekképviselet által, amelynek a hangjára bel- és külföldön egyaránt odafigyelnek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az erdélyi magyarság eltűntetésén fáradozó román hatalom csakis belső kényszer és külső nyomás hatására lesz hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni erről.

Ami viszont igazán tragikus, és ugyanakkor mélyen elítélendő, az Biró Zsolt képviselőnek az autonómiatervezet benyújtásával való szembehelyezkedése. Hiszen ő a Székelyföld autonómiájáért küzdő MPP országos elnökeként, annak megbízásából és javaslatára került be a román parlamentbe. Legfőbb feladata pedig az autonómiamozgalom megismertetése, népszerűsítése, valamint elfogadtatásának elősegítése lenne. Éppen ezért pálfordulása nem maradhat következmények nélkül.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 29., 9:26
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Bíró Zsoltot 3 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen 10 ezer ember füttykoncerttel fogadta mikor március 10 -én a a Postaréten megtartott ünnepségen próbált beszédet mondani . A tiltakozók az árulót fütyülték ki akkor !!! Zoltán , mindketten jelen voltunk azon az ünnepségen ! Már akkor is az árulót “ jutalmazta “ a sokaság füttykocerttel , magad is tudtad , tudhattad akkor is , hogy ennek a gerinctelen alaknak semmi keresni valója ott mint a székelység képviselőjének.Tehát az MPP éléről is távoznia kell !!