Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ebédet az iskolában

Ebédet az iskolában Kovászna megye

Két hete hagyták jóvá azt a kormányrendeletet, melynek értelmében Románia ötven különböző tanintézményében a diákok számára – próba jelleggel – meleg étel avagy élelmiszercsomag biztosítását tennék lehetővé a tanév végéig, fejenként napi 7 lej értékben. Az intézkedés célja többek között, hogy megelőzzék az iskolából való kimaradást, segítsenek a nehezebb körülmények között élő diákokon.

Kovászna megyében az egyetlen tanintézmény, mely bekerült ebbe a programba, a Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola. Sikó Imrétől, Bölön polgármesterétől érdeklődve megtudtuk, már ezt a programot megelőzően érlelődött az önkormányzatnál a gondolat, hogy valahogy legalább az óvodásoknak biztosítani kéne a napi meleg ételt, azért, hogy a gyermekek késő délutánig az intézményben maradhassanak. Sok munkába járó szülő válláról is levennének ezzel egy gondot, hiszen nincs mindenkinek lehetősége elvenni délben gyermekét az óvodából, meg kell azzal bíznia valakit.

A mostani élelmezési program tehát, mely a polgármesteri hivatal segítségével és részvételével valósulna meg, éppen kapóra jött, mert az óvodásokra is kiterjed. De egy­előre még kérdéses, hogyan fogják kivitelezni, mert az alkalmazási módszertan várat magára.

Bölön község szintjén körülbelül 550 óvodás, illetve I–VIII. osztályos gyermekről beszélhetünk, élelmezésükre a kormányrendelet összesen 734 ezer lejt irányzott elő. Az elöljáró gondolkodik már a lehetséges megoldásokon, azon, hogy hol, hogyan tudnák a gyermekek az ételt a legjobb körülmények között elfogyasztani. A faluban a Pózna panzió jöhetne szóba ebédeltetés helyszínéül (ez az egyetlen vendéglátó egység a közelben), Bölönpatakon pedig az a szociális központ, melyet 2011-ben adtak át, épp azért, hogy a helybéli roma gyermekeket szolgálja. Ugyanakkor a bölöni iskolánál úgy tudják, ha egy cég kiszállítaná az ételt egyszer használatos dobozokban, azt a diákok (vagy óvodások) a helyszínen, vagyis az óvodában, az iskolában is elfogyaszthatnák.

Bárhogy is lesz, tény, hogy a bölöni önkormányzat – Erdővidéken legalábbis – elöl jár a szociális gondok enyhítését célzó intézkedések terén az említett, általuk kezdeményezett élelmezési programban való részvételükkel, újfent bizonyítva, hogy törődnek a lakosság gondjaival, és törekednek arra, hogy a felhalmozódó igényeknek eleget tegyenek.

Jó ideje, karöltve a Kovászna Megyei Vöröskereszttel, beteg vagy egyedülálló idős embereknek is meleg ebédet szállítanak ki – igaz, ellenérték fejében, de akkor is nagy szolgálatot téve nekik. Az ebéd szétosztását a Vöröskereszt alkalmazottja, Kisgyörgy Ibolya végzi, aki egyúttal – ha szükséges – segít az időseket ellátni, abban is, hogy gyógyszereiket kiválthassák, de akár a napi látogatás, állapotuk ellenőrzése, a pár hozzájuk intézett jó szó is már sokat számít. Mintegy hetven embert látogat rendszeresen, több mint húszan igényelték az ebédet. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 21., 9:27
    ÉRTÉKELÉS: 3

    De mert csak bolonben?Itt Kovaszna megyeben mindjart eltelt az elso felev,de meg tej,kiflit sem kaptak,ugyanakkor peldaul hargita megyeben az elso iskolai naptol kaptak.Hol az igazsag??

  • User
    Dátum: 2017. december 25., 21:57
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Tisztességes fizetést a szülőnek,hogy az mindent megengedhessen a gyerekének! Melyik suliban adottak a feltètelek főzőcskèzni?! Ismerünk olyan helyet a környéken ahol talán lehetne, de ott az adminisztrátor a mosogató rongyot is kikloffolná!

  • User
    Dátum: 2017. december 26., 19:35
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Tisztességes szülő kicsi fizetésből is főzőcskézik, de akinek nincs fizetése, mert nem dolgozik, a gyereke soha nem látta, hogy apu vagy anyu vagy a bátyus reggel munkába indul, a „szocsiálpénz” pedig általában más irányba gurul? Az ilyen gyerekekre gondolva indult el Magyarországon is az iskolai ebéd-program. De amúgy nagyon helyes lenne, hogy gyerek és tanár együtt étkezzen, ez jóléti társadalmakban sem megvetendő megoldás.

  • User
    Dátum: 2017. december 28., 22:27
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Még mire nem tennék oda a tanárt?! Az nem megoldás h a suli étkezde légyen! Nem nyugaton vágyunk! Itt a tej kifli program is nevetségesre sikeredett! A kölyöknek sok helyen 1 szeget sem biztosít a suli ahová a kabátját felakassza, a wc zési tisztálkodási feltételekről ne is beszéljünk!!!

  • User
    Dátum: 2017. december 30., 21:52
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Kinek adnak ebédet az iskolába? Hát a tejkiflit is lenyúlta valaki. Hallott – e Ön arról, hogy lefogták X.Y. vállalkozót, aki a gyermekpénz lenyúlására vállalkozott.