Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

329 iskola fog részt venni a tanulók kísérleti jellegű egységes felmérésében

329 iskola fog részt venni a tanulók kísérleti jellegű egységes felmérésében Románia

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter közölte hétfőn, hogy 329 iskola fog részt venni a tanulók kísérleti jellegű egységes felmérésében.

Hirdetés
Hirdetés

A kísérleti tesztelésben részt vevő iskolákat a tanfelügyelőségek és az oktatási minisztérium megállapodása alapján választották ki, megyénként és fővárosi kerületenként hetet. A kísérleti tesztelést az alaptantárgyakkal kezdik, a felmérés elemi osztályokban maximum 30 percet, általános iskolában és líceumban maximum 60 percet tart, és „semmiféle stresszt nem okoz majd a diákoknak” – ígérte Cîmpeanu a Digi24-nek adott nyilatkozatában.

Azt is hozzátette, ennek révén a tanulók hozzászoknak az olyan helyzetekhez, mint például a PISA-tesztelés.

Az egységes felmérés révén a tanárok és szülők információt kapnak az egészségügyi válság okozta lemaradások mértékéről. Erre a felmérésre nem kapnak jegyet a diákok, és nem következik belőle sem a tanulók, sem a tanárok, sem az iskolák rangsorolása – hangsúlyozta a miniszter.

Azt is elmondta, az országos szintű felmérés igénye több mint egy évtizede foglalkoztatja a szakmát, mert fontos az egységes szempontok szerint történő összehasonlítás.

Ha a kísérleti jellegű egységes felmérés beválik, akkor a programot minden iskolára kiterjeszthetik – tette hozzá a szaktárca vezetője.

Cîmpeanu megerősítette, hogy el fogják törölni a kötelező félévi dolgozatokat, helyettük az időszakonkénti felmérések rendszerét vezetik be, amelyekről a tantárgy jellegétől függően döntenek a tanárok.

Jegyátlagot csak a tanév végén számítanak majd – tette hozzá az oktatási miniszter.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások