Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mesék faluról, városról

Mesék faluról, városról Kultúra

A vasárnapi istentisztelet után az erösdi református közösségi ház kazettás mennyezetű gyülekezeti termében a faluban született és jelenleg Sepsiszentgyörgyön élő Bernád József bemutatta a közelmúltban megjelent, Övék a jövő című könyvét. Az esemény házigazdája Ráduly-Baka Zsuzsanna volt, aki huszonötödik esztendeje az erösdi református gyülekezet lelkésze.

Hirdetés
Hirdetés

A tiszteletes asszony már az elején elárulta, hogy kissé provokatívnak érezte a könyv címét. „Én nagyon átéreztem azt, hogy a szerző megpróbálja visszaadni ezt a bonyolult emberi életünket, lelki világunkat, azt, ami mindannyiunkat jellemez, a kiútkeresésben földi életünkben” – fogalmazott többek között bevezetőként a házigazda, majd átadta a szót Bernád Józsefnek.

A kis kötet három részre oszlik, az elején van egy hosszabb novella, majd következnek a falu, illetve a város meséi, és a kötetet egy színdarab zárja.

A szerző ennek kapcsán elmondta: az Átmenet című novella egy valaki által elmesélt drogos társaság elmúlt évtizedeit öleli át, és a kilencvenes évek elején Budapesten írta egy munkásszállón. A falu és a város meséi igaz, megtörtént esetek, a címet egy budapesti napilapban látott pályázati hirdetés ihlette, melynek Mert övék a jövő volt a címe, de, hogy miről kellett volna írni, azt már nem olvasta el.

Bernád József azt is elárulta, nem mondott le az írásról, még szeretne írni legalább egy könyvet, melyben gyermekkorát idézi fel.

A könyvbemutatón hegedűn játszott Miklós Jácinta hegedű szakos tanárnő. A rendezvény dedikálással és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Iochom István

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások