Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Juhokat ölt Gidófalván is

Juhokat ölt Gidófalván is Kovászna megye

Csernáton községben is állandó vendég lett egy anyamedve és a bocsa, élelmet keresve maguknak, tájékoztatott Fodor István, a Bodoki Vadászegyesület elnöke. Az állat az udvarokba is betört, és tyúkokat ölt meg.

„Napok óta telefonálnak az emberek, hogy minden éjjel bejár a házak udvaraira, az ólokat kinyitja, öli meg a tyúkokat, a bárányt, amit megfog a kertben”, magyarázta Fodor István. Aláhúzta, kérhetnek beavatkozási engedélyt, ellenben nem látja annak esélyét, hogy meg is kapják, ha azt veszik figyelembe, hogy a Kovászna Megyei Vadászegyesület vezetősége egy hónappal ezelőtt négy sürgősségi esetre kért kilövési engedélyt, ám a mai napig sem kapták meg a jóváhagyást. „Olyan sürgősségi kvóta van jóváhagyva, hogy egy hónap alatt még választ sem adtak”, jegyezte meg keserűen Fodor.

A vadászegyesület elnöke szerint ilyen esetekben az illetékes hatóságoknak legalább azt kellene sürgősségi eljárással jóváhagynia, hogy a vadászok riasszák el, hajtsák el a medvét a belterületről. „Ha megijedne, talán nem jönne vissza. A gond az, hogy ezáltal a bocsát is arra tanítja, hogy így keressen eledelt, és a jövőben ő is ezt fogja csinálni, hiszen megszokja, hogy az eledelt könnyen megkapja, ott van készen, és nem kell sokat dolgozni érte. Az sem megoldás, hogy megfogják a medvét és elviszik más területre, mert akkor lehet, hogy máshol is ugyanezt fogja csinálni, bejár ott is a településekre”, magyarázta Fodor István.

Elmondta, a megye több településén gondot jelentenek a medvék, közel két hete Gidófalván egy juhnyáj közé ment, megölve jó pár juhot. A törvény értelmében hívták a csendőröket, de míg ők azon tanakodtak, hogy hol is van a szóban forgó terület, időközben egy vadász kiszállt a helyszínre, hogy „legalább nézze meg mi a probléma”. „Kiment a vadász, de a fegyvert még a tokból sem vette ki, ennek ellenére két nap múlva behívták a fegyverosztályra, hogy mit keresett ott fegyverrel. Ez egy magán vadászterület, tehát fegyverrel kimehetett oda, mégis számon kérték tőle”, mesélte a vadászegyesület elnöke.

Nem tudott pontos számadatot mondani, hogy hány, a lakosságot veszélyeztető medve van Háromszéken, csak Bodok község területén hét–nyolcról tudnak. Fodor István, aki Bodok polgármestere, aláhúzta: Oltszemen még a kastélykertben is megjárta magát. „Az alma- és szilvafákat is mind letördelte, most attól félek, nehogy a lovakat is megtámadja”, panaszolja a községvezető.

Mint beszámoltunk, a lakosságot veszélyeztető medvék sürgős kilövésének engedélyezését kérték a kormánytól az érintett háromszéki önkormányzatok elöljárói. A Mihai Tudose miniszterelnökhöz és Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszterhez címzett levélben arra hívták fel a bukaresti kormány figyelmét, hogy a térségben tarthatatlanná vált a helyzet, mivel a nagyvadak egyre több kárt tesznek a falusi gazdaságokban, és immár az emberek életére is veszélyt jelentenek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. július 25., 12:21
    ÉRTÉKELÉS: 23

    Olcso es HAZUG propaganda!De sebaj gyerekek.Ha mar ugysincsenek erdok minek a medve?Talan nektek hazaaruloknak van igazatok.Es ha majd medve sem lessz,akkor minek a SZEKELY?!Hiszen pont ugy le lehet vadaszni ,kvotara mint a medveket.Ennel nagyobb nepcsoportok tuntek el orokre errol a Foldrol.Ti talan azt gondoljatok,hogy veletek nem tortenhetik meg.Pedig nagyon tevedtek!

    • User
      Dátum: 2017. július 25., 20:34
      ÉRTÉKELÉS: -15

      Isteni szerencse hogy a betonkaptarba nem megy be a maci,de be kellene hogy nezzen oda is.Hogy a vészmadar ,,erdöirtot,,néze már meg,Nektek minden többet ér az ember életénél,joszágánál.Vinéd ki a feneked falura ,második müszakból megnézném hogy mennél haza,mikor már mapmente után sétálnak a faluban.

  • User
    Dátum: 2017. július 25., 13:23
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Amint latom azok a szerencsetlen medvek meg senkitse öltek meg annak dacara hogy az a mocskos nepseg lekaszabolta az
    erdöjüket es nincs mit egyenek,Tönkre tettek az eletüket.Most azok a szemetek oda adhatnak a gyümölcs termeüket es min-
    den mas termest.Egy ressze az ott elöknek tönkre tettek az allatok vilagjat.

  • User
    Dátum: 2017. július 25., 14:43
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Én azon csodálkozok, hogy az egész Romániában van medve, mégis csak HG és CV megyében lehet hallani arról, h. embereket és állatokat sebesít meg. Ennek van valami magyarázata?

  • User
    Dátum: 2017. július 25., 19:10
    ÉRTÉKELÉS: 26

    A megoldas nem a kvotavadaszat!!Nem a medvek lekaszabolasa!!A MEGOLDAS AZ ERDOK AZONNALI UJJAULTETESE!!A VAGASOK MEGTILTASA 50 EVRE!!Az erdovedo FORREST RANGERS csapat megszervezese!Ezen csapatok jol folfegyverzese!Es az akciok torveny altali tamogatasa! Az erdok maffiajat igenis meg lehet allitani!!!Mert ellenkezo esetben sem erdo sem medve nem lesz tobbe Romaniaban.Ezt a korrupt politikusok is belathatjak.Aki ezt nem igy latja az nem szereti a hazajat!Masszoval az HAZAARULO!!!

  • User
    Dátum: 2017. július 25., 22:28
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Annak aki a „veszmadar”erdoirto…stb.-rol kommentel.EMBERNEK csak azt lehet nezni aki tiszteli a tobbi ember eletet,az allatok eletet es a termeszetet.Gyilkosokat nem lehet embernek nevezni sem emberszamba venni.

  • User
    Dátum: 2017. július 25., 23:26
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Csernatonba nem tesznek semit hogy ne járjon be a faluba. Az este lötek a le egöbe pàr jukat es mikor el mentek a vadaszok egy fel ora mulva mar meg is érkezet a medve . éjel jár nem szürkünybe

  • User
    Dátum: 2017. július 26., 7:23
    ÉRTÉKELÉS: -9

    Hamis az a megközelítés, hogy egész Romániában van medve, s csak itt élnek olyan gonosz állatgyilkolók nálunk, akik nem férnek el tőlük. Mert nincs. A Bărăganon, a Duna deltában, Olténiában, Dobrudzsában sincs, és még sok más helyen nincs. Erdélyben, Székelyföldön van. Ezért lehet itt hallani róla. És igen, néhány ember életét nagyon meg tudják keseríteni, általában pont nem azokét, akik az erdőt vágni szokták.
    De ebben az országban, a medvékkel kapcsolatos döntés is olyan emberek kezében van, akik nem tudnak normálisan határozni semmiről. Legyen szó medvéről, erdőkitermelésről, autópályáról, adókról, egészségügyről, normális életről.
    Az állatvédelem szép dolog, hasznos is, de van, amikor mérlegelni kell, és úgy cselekedni, hogy jó legyen. Egyetértek, hogy nem feltétlenül kvótára való kilövéssel, de valamit tenni kell. Okosan, lehetőleg úgy, hogy jó legyen. Nem biztos, hogy kényelmes városi lakásban üldögélve a laptop előtt, kedvenc sorozatát nézegetve képes az ember megítélni mi a leghelyesebb tennivaló. Képernyőn nézegetve, a maci olyan ártalmatlan. Vajon ha megérzed közelről a leheletét, még mindig az?

  • User
    Dátum: 2017. július 26., 8:39
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Az eletemben mar ketszer ereztem a leheletet kozelrol es csak Istennek vagy a szerencsenek koszonhetem,hogy meg kommentelgethetek.Es ennek ellenere most is azt merem allitani,hogy ha valoban olyan veszelyes volna mint a tigris ,leopard vagy az oroszlan akkor uldozobe venne az embert es akkor ma valoban sok emberaldozatrol irhatnanak.De a medve nem ezt teszi.A medve,meg a bocsos anyamedve is,ha egyszer teheti kikeruli az embert.Az a par ritka eset az az ember hibajanak koszonheto.Ugyhogy tovabbra is azt mondom,hogy mas megoldast kell keresni a medveugyben.A legyilkolaszasuk nem megoldas!

  • User
    Dátum: 2017. július 26., 21:04
    ÉRTÉKELÉS: -17

    GYILKOSOKAT nem lehet embernek nevezni,ez igaz,viszont nem olvastam sehol hogy a hajad tepned pl.a Berecki vagohid elott.Mert azok talan nem allatok?….ha a hasadrol van szo az mar nem szamit?Netan azt a kommentet nem fizetik????

    • User
      Dátum: 2017. július 27., 15:29
      ÉRTÉKELÉS: -14

      Bereckbe níncses vágóhíd, Te hol élsz? Halovágy ibolyalila fingod sincs az itteni helyzetről, csak a süket dumádat nyomod valahonnét messziről, szűnny mán meg!

    • User
      Dátum: 2017. július 27., 15:52
      ÉRTÉKELÉS: -14

      Bocsánat, a választ az alattad levő bereckezőnek írtam. A nagy állatvédőnek, a Kárpátok Szimbólumának. Aki életében még Bereck közelében sem járt, a medve leheletét viszont az állatkertben érezte vagy 10 méterről.

  • User
    Dátum: 2017. július 27., 12:57
    ÉRTÉKELÉS: 17

    A berecki vagohidon azok ember altal tenyesztett, emberi taplalekul szolgalo allatok.A medve az egy szabad allat.Egy szimbolum.De ugy latom,hogy ehelyett egyesek a birkat valasztottak szimbolumnak.Beegeto birkanyajtol nem is varhatnank egyebet.Es nem a becsuletesem megszervezett vadaszat ellen lobbizunk,hanem a kvotagyilkolaszas es az erdoirtasok ellen.Na de mindezt kene tudd ha figyelmesebben elolvastad volna a kommentjeimet.Ami pedig a fizetest illeti a kommentekert,ezen el lehet gondolkozni,hogy vajon melyik felnek erdeke ilyesmiert fizetni.

  • User
    Dátum: 2017. július 27., 20:13
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Ha az RMDSZ-nek csak ilyen partfogoi vannak mint akik itten ellenem kommentelnek akkor tiszta munka,hogy ez az analfabetak gyulekezete.Mert ilyen szintu valaszokra mint ezek itten,idezem:”Jol fel kellett volna pufozzon s megtepje egy cseppet a parokadot…”,vagy itt van egy masik „inteligens” „te oan huje vagy hogy a zoroszlan…”Stb.Valaszra sem erdemes.Az ilyen hulyeket(es nem „hujek” mint ahogyan az a szemianalfabeta irta) valoban nem nehez a hazug propagandaval az orruknal fogva vezetni.Ja.Es a vagohid az Lemhenybe van de ha te Berecket irtal en radhagytam.Egyebkent Magyarorszagon egy elso osztalyos gyerek is szebben fogalmaz mint ezek a szemianalfabeta propagandistak(azok akik ilyen primitiv modon visszairkaltak,tehat kinek nem inge ne vegye magara)Nemhiaba mondta az a magyarorszagi Jobbikos politikus,hogy hulyek vagytok mint az indianok,mert szerintem meg az indianoknak is tobb eszuk volt mint az ilyen kommenteloknek.De jo hogy ilyen valaszokat irkaltatok mert a nagytobbseg , akik meg tudnak gondolkodni legalabb eldonthetik, hogy kinek van igaza.

    • User
      Dátum: 2017. július 27., 21:56
      ÉRTÉKELÉS: -18

      Az a „szemialfabéta” legalább ismeri az ékezetes bötűket, amit viszont te nem. Hülye – így írják, ü-vel, de te ahhoz is hülye vagy. Ü-vel! S hidd el: az a „szemianalfabéta” nagyságrendekkel jobban fogalmaz, mint te!

      Kell még valami?

    • User
      Dátum: 2017. július 27., 22:30
      ÉRTÉKELÉS: -17

      Kivancsi vagyok, ha a te allataid kozt tenne kart, a te gyumolcsfaidat tordelne le, a te termenyedet tenne tonkre a medve, akkor mit kommentalnal.

  • User
    Dátum: 2017. július 28., 8:16
    ÉRTÉKELÉS: -23

    Honnan veszed, hogy akik szót emelnek a medvék jelentette veszély ellen, azok az RMDSZ pártfogói? Megint a hasadra üttél, mondtál egy nagy marhaságot, ezért nem vesz téged senki komolyan. Fizetett kommentelő vagy, remélem, mielőbb letiltanak innen.

  • User
    Dátum: 2017. július 28., 12:33
    ÉRTÉKELÉS: 24

    HAZAARULO az annyit jelent mint:olyan allampolgar aki orszagabol titkokat arul el idegen orszagoknak,barmit tesz orszaga es nepe ellen cselekszik,orszaga javait nem megvedi hanem elherdalja(peldaul kiirtja az osszes erdot).A hazaarulonak semmi nem szent,sem orszaga termeszeti kincsei,sem asvanyi kincsei,sem allatvilaga de meg sajat nepe,nemzete sem.Az ilyen kepes mindent atjatszani parezer euroert a kulfoldiek kezere.Ennek koszonheto az a statisztikai folmeres mely szerint Romaniat orankent 6(hat) allampolgar hagyja el kulfoldon keresve a megelhetest.Ugyanennek a jelensegnek koszonheto a rossz eletszinvonal,a rosszul megfizetett munka,a hatalmas adok,hatalmas gaz es villanyszamlak es a natalitas csokkenese,stb.Mert ahol hazaarulok vezetik az orszagot ott a nep a nincstelensegtol szenved,a hazaarulo pedig hizik.Meg egy darabig amig nem fog ez megvaltozni.PEDIG MEG FOG!Es erre merget vehetsz!!Na most mar erted,hogy mi az a hazaarulo?!

  • User
    Dátum: 2017. július 28., 17:56
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Szerinted ez a gyilkossag ami az erdokkel tortenik az erdogazdalkodas?!Te nem fogod fol a sulyossagat annak ami itten vegbemegy.Azok akik ezt teszik az erdokkel azok sem rad,sem ram,sem a tobbi embertarsaikra nem gondolnak es nem erdekli oket csak a sajat meggazdagodasuk.Azzal amit az erdokkel tesznek nemcsak az embertarsaiknak artanak hanem a termeszetnek,a madar es allatvilagnak nem beszelve a csunya latvanyrol es katasztrofakrol amit maguk utan hagynak.Ami pedig a hazamat illeti,en Erdelyt tartom a hazamnak es nem tehetek rola,hogy Romaniahoz tartozik.Ha pedig Romaniahoz tartozik akkor romaniai torvenyekkel kell megvedeni-ez ilyen egyszeru.Talan te ugy veled,hogy a fold amin elsz az nem a te hazad es ebbol kifolyolag teged nem erdekel,hogy itt mindenki azt tesz amit csak akar.Ne gondolkozz igy,mert ez a te hazad is.Ha valoban szereted Erdelyt akkor megveded azoktol akik Erdelynek rosszat akarnak.Es hidd el nekem,hogy akik ilyen iramban irtjak az erdoket es gyilkoljak a vadakat azok semmi jot nem akarnak sem a szekely nepnek, sem a romanoknak,sem Erdelynek,sem Romanianak.Oket nem a medve altal megtamadott juhasz elete erdekel.Ezt csak kihasznaljak aljas hatso szandekaik megvalositasai erdekeben.Ok a medvekbol penzt akarnak csinalni maguknak(nem neked),ugyanugy mint az erdokbol.Oket egyeb semmi nem erdekli csak sajat joletuk es sajat meggazdagodasuk.A roman,a szekely es a tobbi itt elo nep rovasara(karara).Aki a hazajat szereti(es itt Erdelyre gondolok) az ilyet nem tesz a sajat szulofoldjevel.Na ezeket nevezem en hazaaruloknak.Meg akkor is ha ez sokuknak ezek a rablok kozul nem tetszik.

  • User
    Dátum: 2017. július 28., 20:52
    ÉRTÉKELÉS: -23

    Lényegtelen hogy Bereckben vagy Lemhenyben van a vagohid,normális embernél nincs különbség álat és álat közt.Kutya,macska,disznó ,vagy medve közt,Egy álatbarátnál ugyanaz a medve mint a disznó,Tehat nem lehet az hogy amit nevel az,,rabszolga,,tehát bármikor levágható,a másik meg ,,szent,,és azt csinál amit akar.Nem mondhatja meg egy városi hogy mi a jó a vidékinek,mert lila göze mi zajlik vidéken ,és forditva.

  • User
    Dátum: 2017. július 28., 20:35
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Nem a „szemianalfabeta” ismeri az ekezetes betuket,hanam a szamitogepje.Az ove ugyanis magyarra van allitva,az enyem angolra mert a legtobbet ezen a nyelven dolgozok rajta.

  • User
    Dátum: 2017. július 29., 8:10
    ÉRTÉKELÉS: -19

    Öcsém, akinek igaza van, az nem beszél ennyit. Olyan szavakkal dobálózól, mint a „hazaárulás”, félműveltségedet, tájékozatlanságodat agresszivitással próbálod leplezni, de nem sikerül. Nem fitogtasd, hogy angolul írsz, amikor még magyarul se tudsz rendesen. Igaza van a másiknak: fogalmad sincs az erdő- és vadgazdálkodásról. S rendes munkahelyed se lehet, ha ennyit aggitálsz.

  • User
    Dátum: 2017. július 29., 9:05
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Es a legutolso kommentre:En nem mondtan sehol,hogy a rossz eletszinvonal hazaarulas lenne.Na ezt jelenti a szemianalfabeta.Olyan ember aki tud olvasni de nem erti,hogy mit olvas!

    • User
      Dátum: 2017. július 30., 11:59
      ÉRTÉKELÉS: -18

      Hej, te meg magadra sem emlekszel??? Nem csoda, hiszen annyi suletlenseget osszehordasz, mindenre nem emlekezhetsz. Pedig te irtad: a hazaarulaoknak „koszonheto a rossz eletszinvonal,a rosszul megfizetett munka…”
      Meg szerencse, hogy az iras megmarad…

    • User
      Dátum: 2017. július 30., 21:02
      ÉRTÉKELÉS: -8

      Hűha, a „lepontozó” kommandód is ellened fordult! Vagy ők is – hozzád hasonlóan – szövegértési problémákkal küzdő funkcionális „szemi”analfabéták?

  • User
    Dátum: 2017. július 29., 16:42
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Es egy valasz annak aki azt irta,hogy”egy allatbaratnal a medve ugyanolyan mint a diszno”.Hat azert en ezt nem mondanam.Es tudod mert nem az.Na elmondom en neked.Olvastad George Orwell,Allatfarm cimu regenyet.Ebben a regenyben az allatok follazadnak az ember altal iranyitott diktatura ellen.Egy farmon az allatok elhatarozzak,hogy follazadnak a reszeges gazda ellen,mely eheztette oket es hideg istalloba tartotta,emellett meg agyon is dolgoztatta oket.Es a gondolatokat tett koveti.Elkergetik az embert es megalakitjak sajat demokraciajukat melyben vezernek megszavazzak Napoleont,a disznot.Ez lassacskan ahogy telnek a napok beveszi a vezeri karba az osszes diszno rokonat es a hon almadott demokracia atcsap a DISZNOK DIKTATURAJABA mely meg az emberenel is rosszabb es kegyetlenebb formakat olt.Mintha csak Romaniarol irta volna az iro ezt a kis elbeszelest ami meg is van filmesitve rajzfilm formajaban.Hat ezert nem szeretem en a disznokat mert sajnos most a DISZNOK DIKTATURAJAT eljuk!!!

  • User
    Dátum: 2017. július 31., 11:09
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Na ezt jol mondod mert a birkaknal,amilyen te is vagy,azoknal biztosan ertelmesebbek a disznok.De en akkor sem szeretem oket.Van egy jo kinai kozmondas:Ki mit eszik azza valik.Es a szekely nep,sajnos,tisztelet a kivetel,mar nagyon kezdett arra hasonlitani amit eszik.Egyes vaddisznok akiknek mar az agyara is kinott biztosan ezert akarnak medvere vadaszni.De ahhoz,hogy a medvere hasonlits ahhoz medvenek kell szuletni. Es annak a masik szellemes „joindulatu” segitokesz kommentelonek:te nem erted meg,hogy nem akarom magyarra tenni a billentyuzetet!Vagy talan torok vagy?!

  • User
    Dátum: 2017. július 31., 16:32
    ÉRTÉKELÉS: -8

    Amig az amerikaiak a Kim Kardoslany domborulatain csamcsognak ,nekunk itt van a Manci,vagyis a MACI.Ki lovik ,nem lovik ,jottek-e,hoztak-e,100,500 vagy 1500 db. van beloluk?De egy biztos:vagy tul szaporodtak,vagy feltunesi maniaba szenved nehany peldanyes azert jarnak le a falvakba,varosokba es foleg udulo helyekre.