Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Menesztett ANAF-elnök

Mihai Tudose miniszterelnök kedden felmentette hivatalából Bogdan Stant, az országos adóhatóság (ANAF) elnökét. A határozat megjelent a Hivatalos Közlönyben. Egy másik határozattal, a kormányfő Mirela Călugăreanut nevezte ki az ANAF államtitkári rangú elnökének.

Voiculescu szabadlábon

Jóváhagyta Dan Voiculescu feltételes szabadlábra helyezésére vonatkozó kérelmét kedden a fővárosi törvényszék. A döntés jogerős. A Bukaresti Ítélőtábla 2014. augusztus 8-án jogerősen 10 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Voiculescut az Élelmiszer-ipari Kutatóintézet törvénytelen privatizációjával kapcsolatos ügyben. A szabadságvesztés mellett az üzletember vagyona egy részének elkobzását is elrendelték. Jelenleg a Bukaresti Sürgősségi Egyetemi Kórházban ápolják.

Kényszerleszállás

Biztonságban van az utas, aki miatt Bukarestben kényszerleszállást hajtott végre a Scandinavian Airlines repülőgépe. „Egyetlen személynek voltak egészségügyi problémái, de nem volt súlyos az állapota” – nyilatkozta Raed Arafat, aki hozzátette, hogy a páciens biztonságban van. A Scandinavian Airlines Koppenhága-Rhodosz útvonalon közlekedő Airbus A321-es repülőgépe kényszerleszállás végrehajtására kért engedélyt kedden 10 órakor a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren, egészségügyi okokra hivatkozva. Két és fél órával előtte a KLM repülőgéptársaság Kuvaitváros-Amszterdam közötti járata hajtott végre kényszerleszállást a reptéren, műszaki meghibásodás miatt.

Kedvezmény járhat

A megfelelő magatartású gépkocsivezetők 50 százalékos kedvezményt kaphatnak, a kockázatot jelentő sofőrök 180 százalékos extra díjat fizethetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA) – nyilatkozta hétfőn Cornel Coca Constantinescu, a Pénzügyi Felügyelet (ASF) alelnöke. „32 százalékról 50 százalékra növeltük a bonus-malus rendszerben azok kedvezményét, akik megfelelő magatartást tanúsítanak a forgalomban, ez a 8-as bónuszosztálynak felel meg. A másik végleten, a fogyasztóvédelemmel, szállítókkal és a szervizek képviselőivel folytatott tárgyalás nyomán, 200-ról 180 százalékra csökkentettük a balesetet okozók, nem megfelelően viselkedők extra díját” – magyarázta.

Tartósan meleg időnk lesz

Meleg időre számíthatunk a következő két hétben, a Bánságban, a Körösök vidékén 35-36 Celsius-fok körül alakul a nappali csúcshőmérséklet. Csapadékra csak a hónap utolsó napjaiban számíthatunk. Erdélyben már a hét folyamán fokozatosan felmelegedik az idő, 32-33 Celsius-fokos nappali csúcshőmérsékletekre lehet számítani. Július 24-30. között nem változik jelentősen az időjárás, nappal marad a 30 fok körüli csúcshőmérséklet, de éjjel sem hűl 14-15 Celsius-fok alá. Kevés csapadék várható, erre leginkább július 25-26-án van esély.

Oltáskampányt indít a minisztérium

A kanyarós esetek száma mára meghaladja 8 ezret Romániában, az Egészségügyi Minisztérium adatai alapján 170 ezer gyermek nem részesült kanyaró elleni védőoltásban. Mára a szaktárcának sikerült beszereznie a hiányzó oltóanyagokat, és az elkövetkezendő időszakban külön akciót indítanak, hogy felhívják mindenki figyelmét a vakcinák fontosságára. A program keretében ideiglenes orvosi rendelőket hoznak létre a polgármesteri hivataloknál, iskolákban és a helyi egészségügyi központokban – tájékoztatott a Digi24 hírtelevízió.

Elveszített vagonok

Menet közben kapcsolódott le nyolc vagon a Temesvár és Budapest között közlekedő vonatról: az Olt megyei Radomireşti térségében a vagonok és a mozdonyok közötti kapcsolat hirtelen megszakadt, a két mozdony pedig gondtalanul folytatta útját, miközben a nyolc vasúti kocsi a síneken vesztegelt. A szerelvényen mintegy háromszázan várták egy órán keresztül, hogy a mozdonyok visszatérjenek értük. A román állami vasúttársaság, a CFR szerint az automata fékrendszer lépett működésbe véletlenül, az kapcsolta le a vagonokat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. július 19., 8:07
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ez a legkevesebb, hogy Tudose menesztette az ANAF elnökét! Kerül neki a ” húsosfazék” közelében jól fizetett állás, de vissza kellene fizesse az eddigi fizetésének legalább 50%-át, mert nem végezte el a dolgát.

  • User
    Dátum: 2017. július 20., 16:51
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Szóljanak Tudosenak, hogy több ezer oktató és nevelő kezében ott a végzés (bírósági), hogy amit a kerti törpe a kalózzal elloptak, azt 2016 – ig részletekben kifizetik. Mikor a kancsi kalóz földesúr lett, két évet elhalasztott a kifizetéssel, sőt tudta, hogy nem nyer a választásokon, aztán pedig nem érdekli. Hogy vagyunk ezzel, érdekvédelmisek?